TARTALOM

Korábban történt

Korábbi egyházkerületi hírek.

A legfrissebb 25 cikken túli korábbi tartalmak.

2025. 07. 02. · Aktuális

Isten közelében lenni jó

Tordason lelkésszé avatták Udvaros Dórát „De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak, hirdetem minden tettedet.” (Zsolt 73,28) Az Udvaros Dórát konfirmandus kora óta kísérő ige hangzott fel a tordasi templomban június 28-án tartott ordinációján is. A gyúrói társgyülekezetben felnőtt teológust Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke avatta lelkésszé. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Pángyánszky Ágnes e…

Részletek →

2025. 07. 01. · Aktuális

Mindent Istentől kapunk

Hálaadó istentisztelet Csákváron A megújult lelkészlakásért, gyülekezeti közösségi házért és a kívül-​belül felújított templomért adtak hálát június 28-án a csákvári evangélikus gyülekezet tagjai. A bevezető oltári szolgálatot közösen végezte Szebik Károly helyi lelkész, Szarka István, a Fejér-​Komáromi Egyházmegye esperese és Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A liturgia szövege szerint Isten igéje és imádság szenteli meg Isten ajándékait. Ajándékokban pedig háromszor…

Részletek →

2025. 06. 24. · Aktuális

Nem egyedül, hanem az Úrral

Mórotz Réka Rebeka ordinációja Bobán Felnevelő gyülekezetének templomában, a Vas vármegyei Bobán avatta lelkésszé Mórotz Réka Rebekát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. A június 21-i ünnepi istentiszteleten a családtagok és a helyi közösség tagjai mellett a nagy számban jelen lévő teológus-​ és lelkésztársak is hálát adtak Istennek a szolgálatra elhívott fiatal lelkészért. „Bizony, én veled leszek!” Istennek erre a Mózesnek adott ígéretére építette a lelkés…

Részletek →

2025. 06. 16. · Aktuális

Győztesnek lenni – akarattal, hittel, kitartással

Parókus lelkészi tisztségébe iktatták Somogyvári Flórát Sopronban „Elhatároztad-e, hogy vállalod a soproni gyülekezetben a lelkészi szolgálatot, és hogy azt az Úr Jézus Krisztus követeként és a reád bízottak pásztoraként teljes hűséggel és igaz szeretettel végzed?” – tette fel a kérdést Varga Tamás, a Soproni Egyházmegye esperese az előtte álló Somogyvári Flórának, aki örömteli mosollyal felelt határozott igent. A soproni gyülekezet új parókus lelkészét június 14-én iktatták be hivatalába. „A l…

Részletek →

2025. 06. 12. · Aktuális

Sikeres lelkészképesítő vizsgát tett Galgóczi Lívia

Sikeres lelkészképesítő vizsgát tett Galgóczi Lívia a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület bizottsága előtt június 12-én. A 2007 óta rendelkezési állományban lévő lelkésznő ezzel visszakerül a lelkészi nyilvántartásba, és beosztott lelkészi szolgálatra kiküldhető. Read more https://www.evangelikus.hu/hireink/kozlemeny/sikeres-lelkeszkepesito-vizsgat-tett-galgoczi-livia

Részletek →

2025. 06. 11. · Aktuális

Látni Isten munkáját

Takácsné Papp Erzsébet lelkészavatása Nagygeresden Leendő szolgálati helyszínén, a Vas vármegyei Nagygeresden avatták lelkésszé Takácsné Papp Erzsébetet, a büki gyülekezet felügyelőjét június 6-án. A másoddiplomás képzésben végzett teológust Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke ordinálta, a liturgiában Simon Réka büki lelkész, valamint dr. Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem általános rektorhelyettese, a Gyakorlati Intézet vezetője működött közre. Isten…

Részletek →

2025. 05. 21. · Aktuális

Húszéves a „mennyország kapuja”

Közös templomuk átadásának húszéves évfordulóját ünnepelték a gönyűi evangélikusok és reformátusok május 17-én. A jubileum igei mottóját Máté evangéliumából választották – „Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (18,19) –, utalva a templomépítők közös céljára, hogy a Győr-​Moson-Sopron vármegyei falu evangélikus és református közösségeinek hitéleti alkalmaira ünnepi, méltó környezetben kerül…

Részletek →

2025. 05. 21. · Aktuális

Az öröm örökösei

Gyülekezetalapításának 225. évfordulóját ünnepelte május 18-án a Csabdi Evangélikus Társegyház. A település történetéről szóló monográfia szerint „a csabdii evangélikusok 1800. február 21-én alakulnak egyházközséggé”. A mostani ünnepi alkalom középpontjában álló igehirdetési alapige, a 126. zsoltár első három verse mintha az egykori gyülekezetalapítók hálaadását visszhangozta volna: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és…

Részletek →

2025. 01. 27. · Aktuális

Véget ért az ökumenikus imahét

Hafenscher Károly evangélikus teológus kapta az idei Pro Unitate in Christo díjat Országszerte számos településen ünnepelték közösen január 19. és 26. között a Krisztus-​hívők egységét a különböző felekezethez tartozó keresztények. A „Hiszed-​e ezt?" (Jn 11,26) mottóval meghirdetett imanyolcadon idén nagy hangsúlyt kapott az, hogy ezerhétszáz éve fogalmazták meg a Niceai hitvallást. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) püspökei az ökumenikus imahét során több helyen szolgáltak, a debreceni…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Értékmentés Sopronban: felavatták a líceum új közösségi épületét

Új kö­zös­sé­gi épü­le­te van a sop­ro­ni Ber­zse­nyi Dá­ni­el Evan­gé­li­kus (Lí­ce­um) Gim­ná­zi­um és Kol­lé­gi­um­nak. A Temp­lom utcai in­gat­lan egy­kor év­szá­za­do­kig lel­kész­la­ká­sok­nak adott ott­hont; fel­újí­tá­sát és ki­bő­ví­té­sét kö­ve­tő­en falai kö­zött ka­pott he­lyet az is­ko­la mű­em­lék könyv­tá­ra. A feb­ru­ár 27-i ün­nep­sé­gen Sze­me­rei János elnök-​püspök és Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő szólt az al­ka­lom ün­nep­lő és em­lé­ke­ző részt­ve­vő­i­hez. 1481-…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Az időben érkező segítség erejével

Balázs Fanni ordinációja Sárváron Balázs Fanni lett az ötvenedik azoknak a lelkészeknek a sorában, akiket Szemerei János püspök állított szolgálatba. Az idén diplomázott teológust július 6-án a sárvári templomban ordinálta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület főpásztora. A liturgiában Gyarmati István korábban Sárváron szolgáló nyugalmazott lelkész és Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszékének és Gyakorlati Intézetének vezetője működött közre. Az ünneps…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Jelen idejű missziói megújulás

Pongrácz Máté a 21. századi lehetőségekről és az emberről mint erőforrásról Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház országos bizottságainak elnökeit szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Pongrácz Máté lelkésszel, az evangelizációs és missziói bizottság elnökével egyházunk erőforrásairól és a missziói lelkületről is beszélgettünk. – Korábban az ifjúsági bizottságban szolgált. Hogyan alakult úgy, hogy most az evangelizációs és missziói bizottság elnökeként folytatja…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Mutass az örökkévalóságba vezető útra!

Székesfehérváron lelkésszé avatták Takács Hajnalkát Fel­ne­ve­lő szé­kes­fe­hér­vá­ri egy­ház­köz­sé­ge és a má­so­dik ott­ho­ná­vá váló ka­pos­vá­ri kö­zös­ség tag­ja­i­ból álló népes gyü­le­ke­zet előtt avat­ta lel­késszé Ta­kács Haj­nal­kát Sze­me­rei János, a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke jú­li­us 5-én a szé­kes­fe­hér­vá­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban. A liturgiában Szemerei János püspök mellett Bencze András helyi lelkész és Hafenscher Károly, az Evangélikus Hittudo…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

„Pásztorház” a mesterkertben

„Pásztorház” a mesterkertben Az újonnan épült lelkészlakásért adtak hálát a vadosfai egyházközséghez tartozó Mihályiban élő evangélikusok május 11-én. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Fatalin Helga helyi lelkész mellett Mihácsi Lajos nyugalmazott lelkész és Varga Tamás, a Soproni Egyházmegye esperese szolgált. Isten törődik velünk – hangsúlyozta Zsolt 8,4–10 alapján tartott prédikációjában Szemerei János.…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Hülvely Sándor evangélikus lelkész emlékére

Hülvely Sándor közel 40 évig szolgált a Rábaszentandrási Evangélikus Egyházközségben. 23 éve hunyt el, de a helyiek szívében mai napig él az 1924-ben Királyházán (Kárpátalja) született lelkész emléke. A gyülekezet 2024. november 3-án a jubiláns konfirmandusok köszöntésével emlékezett meg Hülvely Sándor születésének 100. évfordulójáról. Az 50–70 éve konfirmáltak még személyesen ismerték őt. Életútjáról Balázs Árpádné gyülekezeti felügyelő készített összeállítást. Hülvely Sándor 1945-ben a szatmá…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Folytatódik a pápai evangélikus templom felújítása

Két éves szünet után folytatják a pápai evangélikus templom felújítását. Megérkeztek az engedélyek és az elmúlt időszakban sikerrel pályáztak több helyütt is a pápai evangélikusok, így most 105 millió forinttal vágnak neki a felújítás újabb ütemének, a belső rekonstrukciónak. A Bajorországi Evangélikus Egyház képviseletében Dorothea Droste projektfelelős is részt vett azon a kooperációs megbeszélésen és épületbejáráson, amit Polgárdi Sándor lelkipásztor szervezett a tervezők és kivitelezők szám…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Tele a világ a Szeretet jeleivel

Jubileumi istentisztelet Siófokon Krisztus hajójának is nevezett templomuk felszentelésének harmincötödik évfordulóját ünnepelték június 29-én a siófoki evangélikusok. A hálaadó istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az ünnep fényét a Zelzah ifjúsági zenekar koncertje emelte. A bevezető oltári szolgálatot közösen végezte Lampért Gábor helyi lelkész és Szemerei János püspök. A Zelzah zenekar koncertjének első felében ismert…

Részletek →

2025. 01. 01. · Aktuális

Nem csüggedő kicsiny sereg

Nagykanizsa és környéke evangélikusainál jártunk Zala–Somogyi-határárok – jelzi a tábla a két megye határán húzódó csatornát az M7-es autópályán, miközben Nagykanizsa irányába tartunk, hogy megismerkedjünk a helyi lutheránus közösségek életével. A határárok elválasztja, de ha egyházunk területi beosztása felől nézzük a feliratot, akkor egyúttal össze is köti a két megyét a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyében. A Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközségben kalauzunk Makoviczky…

Részletek →

2024. 09. 21. · Aktuális

Hála és öröm Veszprémben

Bájos óvodásokkal, lelkes szülőkkel, valamint egyházi és állami vezetőkkel és támogató lelkészekkel, hálás gyülekezeti tagokkal telt meg szeptember 20-án Veszprémben a frissen átadott Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda épülete. Az intézmény alapkövét tavaly október 10-én tették le, míg mára egy korszerű, rendkívül látványos épület készült el, és várta az átadásra érkező ünneplőket. Az ünnepi alkalmon tartott istentiszteleten Isó Zoltán és Isó Dorottya helyi lelkészek, Weltler Gábor esperes és…

Részletek →

2024. 07. 04. · Aktuális

A templomszentelésre emlékeztek a csornai evangélikus hívek

Gyülekezeti napot és templomszentelési emlékünnepséget rendezett a csornai evangélikus egyházközség. A rendezvényen köszöntötték a közösségeket évtizedeken át szolgáló, a tisztségről leköszönő presbitereket. A csornai evangélikus gyülekezet hívei az 1930 júniusában felszentelt templomért adtak hálát az ünnepi áhítaton. A gyülekezeti tagokon kívül kedves vendégek is érkeztek a rendezvényre: a templom tervezőjének és építőjének leszármazottai, akik nagyapjuk és édesapjuk, idősebb és ifjabb Klemen…

Részletek →

2024. 07. 02. · Aktuális

Jubileum és hálaadó istentisztelet

Huszonöt éve épült a balatonboglári evangélikus templom Huszonöt éve épült a balatonboglári evangélikus templom. A jeles esemény alkalmából Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-​Zalai Egyházmegye esperese, a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség lelkésze hálaadó istentiszteletet tartott június 30-án, vasárnap. Az eseményről Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna közösségi oldalán számolt be. Mint írja: „Régi fotókon keresztül követhettük nyomon a templom építését, a szentelés ünnepét. Köszönetet mondtu…

Részletek →

2024. 07. 01. · Aktuális

Láthatóvá tenni a láthatatlant

Lelkésszé avatták Doma Mártont Gyermek- és ifjúkora meghatározó helyszínén, a győri Öregtemplomban avatta lelkésszé Doma Mártont június 28-án Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A liturgiában közreműködött Csorba János helyi lelkész, valamint dr. László Virgil, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető adjunktusa. A láthatatlan Isten valóságos munkáját láthatjuk meg egy ordinációs ünnepen, sőt mi magunk is eszközök lehetünk, amelyek láthatóvá teszik a láthatatla…

Részletek →

2024. 06. 18. · Aktuális

Szívünkben Jézussal indulunk

Beiktatták a Veszprémi Egyházmegye elnökségét és tisztségviselőit A legtöbb gyülekezetet összefogó Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében is megtörtént az őrségváltás. Az új esperest, Weltler Gábort és az egyházmegyei felügyelői tisztséget újra vállaló Bálintné Sári Juditot június 15-én a malomsoki templomban iktatta be hivatalába Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában Szabó Vilmos Béla nyugalmazott lelkész és Pápicsné Jakab Johanna…

Részletek →

2024. 06. 12. · Aktuális

Csapatban, vállvetve dolgozni

Beiktatták a Győr-Mosoni Egyházmegye elnökségét Az elmúlt másfél évben megbízott esperesként szolgáló Vladika Zsófiát és az egyházmegyei felügyelőként harmadik ciklusát kezdő Rátz Andrást június 8-án a téti templomban iktatta be tisztségébe Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A liturgiában Jánosa Attila győri és Lázárné Tóth Szilvia lébényi lelkészek vettek részt. Egyházunk legnagyobb kincse Istennek a Jézus Krisztusban megjelent emberszeretete – helyezte a hallgatóság…

Részletek →

2024. 06. 11. · Aktuális

Versengés helyett egymást segítve

Beiktatták a Soproni Egyházmegye új vezetőit Egyházunk legfiatalabb esperese lett az idén megválasztott Varga Tamás, akit az egyházmegyei felügyelői tisztségbe hat év kihagyás után visszatérő Gosztola Szabolccsal együtt június 8-án iktatott be hivatalába Szemerei János püspök a rábaszentandrási templomban tartott istentiszteleten. A liturgiában Fatalin Helga vadosfai és Tubán József csornai lelkészek szolgáltak. Az úrvacsoraosztásban dr. Tóth Károly soproni, Gömbös Tamás nemeskér-​szakonyi és B…

Részletek →