
2023. 09. 15. · Archív cikk
Hálaadás Edvén és Vásárosfaluban A Magyar falu program keretében végzett fejlesztésekért adtak hálát szeptember 24-én a Beledi Evangélikus Egyházközséghez tartozó edvei és vásárosfalui leánygyülekezetben. Edvén felújították a templom kerítését, és az épületben új oltárkorlátot és papi padot készítettek. Vásárosfaluban pedig az udvar rendbetétele és egy fedett pihenőtér létesítése mellett az idén négyéves templomban kialakították az oltárteret, és új padokat állítottak be. Mindkét Győr-Moson-So…

2023. 09. 12. · Archív cikk
Hálaadó istentisztelet Öskün Orgonaszentelés és templomfelújítás utáni hálaadásra gyűltek össze a Veszprém vármegyei Öskü evangélikusai szeptember 10-én. A hangszer felújításon esett át, valamint korszerűsítették az épület elektromos hálózatát. Ezenkívül a templom környékére is új térkőburkolat került. A munkálatok költségeit pályázati forrásból fedezte a gyülekezet. Az esemény szervezői arról sem feledkeztek meg, hogy a gyermekek számára a kora szeptemberi időpont az iskolakezdést is jelenti,…

2023. 09. 02. · Archív cikk
Hálaadó istentiszteletet tartottak szeptember 2-án a Vas vármegyei Szergény teljesen megújult evangélikus templomában. A szergényi evangélikus gyülekezet 1783-ban épült templomának felújítására 15 millió forintot biztosított a Bethlen Gábor Alap – tájékoztatta az eseményről tudósító vaol.hu-t Bokányi Imre, a gyülekezet felügyelője. Mint elmondta, a megrepedezett falakat javították, a tornyon süveget cseréltek. Az egykori iskola és szolgálati lakás külső felújítását (tetőzet, héjazat, nyílászáró…

2023. 07. 13. · Archív cikk
Balatonfüreden lelkésszé avatták Riczinger Pétert Lelkész édesapjának áldásával, az ő nyomdokában indulhatott a szolgálatba Riczinger Péter, akit július 8-án ordinált Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A balatonfüredi templomban tartott ünnepségen Gabnai Sándor helyi lelkész mellett az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében Korányi András egyetemi tanár vett részt a liturgiában. Az istentiszteletet színesítette a helyi kórus szolgálata, valamint a lelkészjelöl…

2023. 07. 01. · Archív cikk
Szombathelyen lelkésszé avatták Tiborcz Dánielt Meghallva Isten hívását, a színművészi pálya helyett végül a lelkészi hivatást választotta Tiborcz Dániel, akit július 1-jén ordinált Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A szombathelyi evangélikus templomban tartott ünnepi eseményen Steindl-Papp Judit és Torma-Hasza Mónika helyi lelkészek mellett az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében Szentpétery Péter nyugalmazott egyetemi docens, valamint az egyházközség korá…

2023. 06. 25. · Archív cikk
Jó volt együtt megélni az isteni szeretetet Tíz év után búcsúzik Soprontól Holger Manke bajor lelkész A gyülekezet jó és befogadó közösség, a templom pedig jó hely, ahová szívesen jár az ember – ezt kell megérezni és megtapasztalni. A Soprontól búcsúzó bajor lelkész, Holger Manke munkájának legfőbb értéke, hogy ezt megerősítette a gyülekezet felnőtt tagjaiban, és ezt ismertette fel sok-sok fiatallal. Búcsúprédikációját a június 25-i, vasárnapi istentiszteleten mondta el. Életének fordulópontjai…

2023. 06. 25. · Archív cikk
Közösségélményből kiforrott elhatározás Az elmúlt hat év során zajlott felújítássorozatért adtak hálát a Vas vármegyei Nagygeresden élő evangélikusok június 25-én. Az anyagyülekezetben helyreállították a templom tetőzetét és tornyát, falai kívül-belül új vakolatot és festést kaptak, valamint a lelkészlakás tetejét is lecserélték. A hozzá tartozó tompaládonyi szórványban is sikerült elvégezni a gyülekezeti ház tetőzetének, nyílászáróinak cseréjét és a külső-belső festést. A templom előtt álló em…

2023. 06. 21. · Archív cikk
Megújult a büki templom tornya Az évek óta tartó felújítási munkák „megkoronázásaként” új rézlemez borítást kapott a Vas vármegyei Bük város evangélikus templomának tornya. Az 1826-ban épített torony eredeti bádogozása elöregedett, több összekötő gerenda károsodott, ezért a tetőszerkezet életveszélyessé vált. A mintegy harmincmillió forintba került renoválásért június 18-án úrvacsorás istentiszteleten adott hálát a gyülekezet. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerül…

2023. 06. 19. · Archív cikk
Megelevenedik a soproni teológiai fakultás múltja - Kamarakiállítás a Podmaniczky–Degenfeld-könyvtárban A soproni teológiai fakultás (1923–1951) emlékei címmel nyílt időszaki kiállítás június 16-án az egyházunk budapesti székházában található Podmaniczky–Degenfeld-könyvtárban. A tárlat különleges relikviák segítségével vezeti be az érdeklődőket az egyetemi szintű evangélikus lelkészképzés első évtizedeibe. A magyar nyelvű evangélikus lelkészképzés meghatározó időszakát dolgozta fel és mutatja b…

2023. 06. 13. · Archív cikk
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Papp Ildikó másodéves hallgatóval gyülekezeti hátteréről, elhatározásának formálódásáról és az ifjúság megszólításának lehetőségeiről is beszélgettünk. – A szombathelyi gyülekezetből jelentkezett a teológiára. Mennyire meghatározó önnek ez a vasi gyülekezeti háttér? – Teljes mértékben! Szombathelyi gyülekeze…

2023. 05. 21. · Archív cikk
Artikuláris napot tartottak Celldömölkön Gyalogosan, biciklivel, busszal, autóval is érkeztek a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület május 21-i artikuláris – és egyben missziói – napjára. A celldömölki evangélikus templomban és közvetlen környezetében megtartott eseményre ezernél is több – az ősök iránti tiszteletből – kalapot vagy kendőt viselő evangélikus gyülekezett össze. Elsőként a helyi Soltis Lajos Színház külön erre az alkalomra írt és színre vitt zenés darabját nézhették meg a…

2023. 05. 16. · Archív cikk
Május 14-én, vasárnap délután egy koncert keretében megszólalt az újonnan felavatott orgona abban a mezőlaki – egykor evangélikus templomként, imaházként működő, később üresen álló – épületben, melyet Varnus Xavér tavaly októberben vett meg. Bővebben ... Read more https://www.evangelikus.hu/hireink/rovid-hirek/orgonat-avatott-varnus-xaver-mezolak-egykori-evangelikus-templomaban