Véget ért az ökumenikus imahét

Hafenscher Károly evangélikus teológus kapta az idei Pro Unitate in Christo díjat

05

Országszerte számos településen ünnepelték közösen január 19. és 26. között a Krisztus-​hívők egységét a különböző felekezethez tartozó keresztények. A „Hiszed-​e ezt?" (Jn 11,26) mottóval meghirdetett imanyolcadon idén nagy hangsúlyt kapott az, hogy ezerhétszáz éve fogalmazták meg a Niceai hitvallást. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) püspökei az ökumenikus imahét során több helyen szolgáltak, a debreceni záró alkalmon, a református Nagytemplomban pedig Hafenscher Károly evangélikus teológus a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány Pro Unitate in Christo – A Krisztusban Megélt Egységért – díját vehette át.

 03

Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-​püspöke Steinbach József dunántúli református püspökkel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökével és Veres András megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével közösen nyitotta meg az ökumenikus imahetet január 20-án Győrben, a Kossuth utcai református templomban. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője január 22-én, szerdán az esztergomi evangélikus templomban Steinbach József püspökkel, és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-​metropolitával együtt hirdetett igét. Január 23-án, csütörtökön a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-​székesegyházban prédikált, ahol mellette Steinbach József püspök és dr. Székely János római katolikus megyéspüspök voltak az igehirdetők. Végül január 24-én, pénteken a kaposvári Békevár baptista gyülekezetben imádkozott együtt a testvéregyházak képviselőivel.

01

Szombathelyen Szemerei János a napra rendelt olvasmányhoz kapcsolódva elmondta: már Izajás próféta idején is a békéért, az Istenben való összetartozás felismeréséért imádkoztak az emberek. Az ökumenikus imahét is jó alkalom arra, hogy megfogalmazzuk: Isten népének ma is egymásra kell találnia, meg kell egymást értenünk, jobban kell egymást szeretnünk, a különbözőségeink ellenére jobban el kell egymást fogadnunk.

04

Hosszú évek hagyományát követve az idei ökumenikus imahéten is több alkalommal szolgált közösen Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke Kiss-​Rigó Lászlóval, a római katolikus Szeged-​Csanádi Egyházmegye megyéspüspökével és Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével. Január 20-án a szegedi dómban, január 22-én Békéscsabán, a 280 éve épített evangélikus „öregtemplomban” szóltak az egybegyűlt hívekhez. Békéscsabai köszöntőjében Kondor Péter az év igéje – „Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” – nyomán arról beszélt, hogy csakis Isten segítségével, az ő közelében maradva tudunk különbséget tenni jó és rossz között, és tudunk elköteleződni a jó cselekvése mellett.

02

Január 21-én Miskolcon, a Mindszenti templomban Fabiny Tamás evangélikus püspök Ternyák Csaba egri érsekkel, Orosz Atanázzal, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye püspökével és Barna Sándorral, Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökével szolgált közös alkalmon. Fabiny Tamás igehirdetésében korunk aktuális kérdéseiről – család, menekültek és üldözött keresztények, háború és béke, az egyház egyetemessége – beszélt, végül arról szólt, hogy a keresztények evangelizációja által ma is közöttünk munkálkodik a Megváltó.

image

Fabiny Tamás ugyancsak igehirdetéssel szolgált január 25-én Budapesten, a Mátyás-​templomban és 26-án Debrecenben. A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány képviselői utóbbi alkalom adták át Hafenscher Károly evangélikus teológusnak, az MEE zsinata volt lelkészi elnökének, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzor emeritusának a Pro Unitate in Christo – A Krisztusban Megélt Egységért – díjat.

 

 

 

 

Read more