Emlékezés Isten ajándékaira

Hálaadás Edvén és Vásárosfaluban

01

A Magyar falu program keretében végzett fejlesztésekért adtak hálát szeptember 24-én a Beledi Evangélikus Egyházközséghez tartozó edvei és vásárosfalui leánygyülekezetben. Edvén felújították a templom kerítését, és az épületben új oltárkorlátot és papi padot készítettek. Vásárosfaluban pedig az udvar rendbetétele és egy fedett pihenőtér létesítése mellett az idén négyéves templomban kialakították az oltárteret, és új padokat állítottak be.

05

Mindkét Győr-​Moson-Sopron vármegyei település templomában Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke kérte Isten áldását a megújult épületekre, majd Gyopáros Alpár országgyűlési képviselővel, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossal közösen adta át őket a közösség használatára.

04

A liturgiában Ihász Beatrix helyi lelkész, a Soproni Egyházmegye esperese szolgált. Az ünnepségen közreműködtek a gyülekezet hittanosai, valamint a Kapuvári fúvószenekar kisegyüttese Kőszegi-​Németh József karnagy vezényletével.

A püspök a vásárosfalui templomban tartott úrvacsorás istentiszteleten az emlékezés fontosságáról beszélt a meghívón szereplő Zsolt 103,2 alapján. „Isten házában azt tanuljuk, hogy emlékezni tudjunk Isten gondviselésére. Templomaink azért vannak, hogy köszönetet mondjunk áldásaiért, ajándékaiért” – fogalmazott Szemerei János.

Az alkalomhoz kapcsolódó közgyűlésen Kremzner Csaba felügyelő beszámolt az elvégzett munkálatokról. Elmondta, hogy a Magyar falu program keretében elnyert támogatás tette lehetővé a kerítés javítását, a templomudvar térkövezését, valamint a közösségi tér létrehozását. Az oltártér és a templompadok viszont önerőből és a hívek adományaiból készülhettek el.

Az ünnepség zárásaként Gyopáros Alpár fejezte ki jókívánságait a gyülekezetnek, majd Molnár Sándor, Vásárosfalu község polgármestere mondott pohárköszöntőt. Ezután a jelenlévőket szeretetvendégség várta.

02

03