A teljesség előszobája
Negyedszázada áll a kisfaludiak temploma
Jubilate vasárnapján a hálaadó emlékezés öröme töltötte be a kisfaludi leánygyülekezet templomát. Jubileumi öröm, hiszen a 25 évvel ezelőtt, 1997. május 4-én felszentelt új templomáért adott hálát a gyülekezet.
„Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen” – az ünnepi alkalom meghívóján Pál apostol Rómabeliekhez írt leveléből vett igei mottó áll. Nem véletlen az igevers, és nem indokolatlan a gyülekezet égre emelt tekintete sem. A mostani mottó összecseng a huszonöt évvel ezelőtti alkalom igehirdetésének alapjául szolgáló zsoltárverssel: „…mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.”
Valóban! Isten gondviselő szeretetének bizonysága ez a régóta áhított templom. Kisfalud az artikuláris Vadosfától néhány kilométerre található. A község evangélikusainak másfél évszázados vágya vált valóra, amikor a kilencvenes években végre saját templomot építhettek. Már az 1848-ban átadott harangtorony mellé is tervezték, hogy templomot emelnek, azonban helyette „csak” iskola építésére volt lehetőségük, amelyre csaknem kilencven évet kellett várniuk. Ebben az épületben volt 1937-től 1997-ig a közösség imaterme is.
Köszöntőjében Fatalin Helga, a Vadosfai Evangélikus Egyházközség lelkésze méltatta a templomépítő Sümeghy József lelkész értékhagyó munkáját, aki az egyház hátráltatott évtizedeiben, 1953 és 1997 között töltötte itt szolgálatának legnagyobb részét, mégis több templom és imaház építése is az ő nevéhez fűződik a vadosfai körzetben. Megemlékezett korábbi szolgatársakról és a gyülekezet nemrég elhunyt gondnokáról, Kálmán Istvánról is.
A hálaadó istentisztelet kezdő oltári szolgálatát Ihász Beatrix soproni esperes és Fatalin Helga végezték.
Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke igehirdetésének fókuszába a templomot, mint az imádság házát állította. Az 1848-ban épült evangélikus harangtoronytól a templomhoz csak néhány könnyű lépés vezet a térben. Ám ez a távolság közel százötven nehéz év az időben.
A templom a találkozások háza. Az Úrral és az emberi közösséggel való találkozás helyszíne, amely egyszerre hivatott az ember üdvösségét és Isten dicsőségét szolgálni. Az Istennel kapcsolatot kereső ember hajlékot épít, de nem magának, még csak nem is Istennek, sokkal inkább az imádságnak, amelyen keresztül találkozhat a Mindenhatóval, aki reménységet ad. A hit reménysége az örök élet, a teljesség. A hívő ember mindenkori vágyakozása a „teljesség beteljesülése”, amely a belátható, számokkal keretezett, véges emberi szemhatárnál sokkal szebb világ.
Zárómondataiban a püspök ezt a horizontot, az isteni látóhatárt érzékeltette: „Az isteni teljesség öröktől fogva létezik és örökké tart. Ez a teljesség a mi reménységünk, ezért imádkozunk. Az imádságunk háza, a templom: a teljesség előszobája.”
A záró oltári szolgálatot a gyülekezet két korábbi lelkésze, Rác Dénes és Mihácsi Lajos végezte.
Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlést Sümeghy Péter felügyelő, a templomépítő lelkész fia vezette, aki a levélben érkező köszöntéseket is tolmácsolta, köztük a templomot tervező és a műszaki ellenőrzést is végző Pazár Béla Ybl Miklós-díjas építészét. Felszólalt dr. Lendvay József Stuttgartban élő, Kisfaludról elszármazott vegyészmérnök, aki kapcsolatain keresztül szintén hozzájárult a templom felépüléséhez. Rác Dénes, a gyülekezet korábbi lelkésze köszöntőjében a püspöki gondolatokhoz csatlakozva emlékeztetett arra a misszióra, amelyért ez a ház megépült. Dr. Balogh Zoltán orvos az egykori polgármester, néhai Balogh István testvéreként szólt a gyülekezethez. Mihácsi Lajos, aki tíz évig szolgált helyettes lelkészként a gyülekezetben, üdvözlésében azt kívánta a gyülekezetnek, hogy amint a pusztai vándorlás népe, úgy a kisfaludiak is megtapasztalhassák az Úr jelenlétét.
A templomi alkalom szeretetvendégséggel folytatódott az egykori iskola-imaház épületében.
A szenteléskor Rogate, imádság vasárnapján volt a templomban a legelső igehirdetés a 66. Zsoltár igéjével, a 25. évfordulón Jubilate, örvendezés vasárnapján Pál apostol igéjével. A két alkalom igei mottói szép párhuzamban állnak egymással. S amint tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak.