Búcsú Szücs Kálmántól
(1935–2021)
Szücs Kálmán a Győr (ma Veszprém) megyei Malomsokon látta meg a napvilágot 1935. április 2-án. Földművescsalád gyermekeként a második világháború utáni atmoszférában érlelődött felnőtté, amikor a keresztyén gondolkodást időszerűtlennek, tudományellenesnek, sok esetben üldözendőnek tartották. A családi kohézió, a lelki összetartozás az ő esetében azonban sokkal erősebb volt, mint a külső világ ránk kényszerített légköre.
A pápai Petőfi Sándor állami gimnáziumban tett sikeres érettségi vizsga után választotta a lelkészi pályát, húszévesen kezdte meg teológiai tanulmányait a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. Jó közösségbe került, teológustársai és professzorai erősítették elhatározásában. 1961. június 30-án szentelte lelkésszé dr. Vető Lajos püspök két társával együtt Budapesten, a kelenföldi evangélikus templomban.
Első szolgálati helye segédlelkészként a miskolc-belvárosi gyülekezet volt, ahol egy év múltán utódja lettem. 1962 őszén Tétre került, majd újabb egy év után püspöke önálló segédlelkészi státuszba helyezte Kisfaludra, amely akkor Vadosfa önálló filiája volt. Itt közel tizenkét esztendőt töltött.
1975-ben hívta meg egyhangúlag lelkipásztorának a farádi gyülekezet, ahol több mint három évtizedig, nyugdíjba meneteléig, 2006 őszéig szolgált. A kö-zösség életében az egyik szép esemény volt a Duna Televízió által Farádról közvetített istentisztelet, amely akkor rendkívüli lehetőséget kínált korszerű misszió végzésére és az országos ismertségre. Szücs Kálmán közben a nagymértékű lelkészhiány következtében többször helyettes lelkészként is szolgált, Rábaszentandráson három évig, Szilsárkány-ban pedig négy esztendőn át.
1962. szeptember 29-én házasságot kötött Kapitány Erzsébet gyógyszerésznővel. Házasságukat Isten három fiúgyermekkel áldotta meg; közülük ketten egyházunk szolgálatában állnak. Kilenc unokája örvendeztette, amikor a nagy család együtt ünnepelt.
Szücs Kálmán testvérünk igazi lelkipásztori személyiség volt. Közvetlen, barátságos, könnyedén megnyerte beszélgetőtársának, híveinek a bizalmát. Ezért növekedett az igehallgatók tábora mindenütt, ahol szolgált. Nem kereste a konfliktusokat, hanem inkább feloldotta. Mindenkit ismert a gyülekezetében, szorgalmasan látogatott, és a Csornai járásban helyettesítő szolgálatai révén nemcsak sokan ismerték, de megbecsüléssel is tekintettek reá. Krisztusra mutató igehirdetései és pásztori tanácsai sokak szívében élnek. Hittanóráit katolikus gyermek is látogatta.
Otthon érezte magát Farádon, ahol ismerős és szerető szívű közegben tölthette a nyugdíjas éveket. Farád község díszpolgári címmel tüntette ki nyugdíjba vonulása alkalmából.
Utolsó éveiben egyre erőteljesebben elhatalmasodott rajta a betegség, amelyet türelemmel viselt, míg az élet és halál Ura december 2-án magához szólította a csornai kórházban. Hitvese hűséggel állt mellette, gondosan ápolta, s őrködött felette.
Legyen áldott emléke!