A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület zászlaja

zaszlo2zaszlo1

 

 

 

 

 

 

 

Zászlónkon szerepeltetni kívántuk szép vallási jelképünket, a "Luther-rózsát", amely Luther Márton, Bölcs Frigyestől kapott címerpecsétjében szerepelt. Ez a jelkép látható az 1540-ben épült wittenbergi Katalin-kapu díszeként.

Feltüntettük továbbá zászlónkon egyházkerületünket alkotó, középszintű egyházkormányzati egységeink, mint: Fejér-Komárom, Győr-Sopron, Somogy-Zala, Vas és Veszprém egyházmegyék neveit.

A függönyzászlón, ahol e nevek nem olvashatók, helyettük öt hatágú kék csillagot szerepeltettünk.

zaszlo c

 

Zászlóleírás:

2:3 arányú, fekvő téglalap alakú fehér selyem, közép-kék színű szegélyezése fehér latinkeresztekkel és fehér, nyolcágú csillagokkal díszítve. Az előlap mértani középpontjában az egyházkerület egyszerűbb kivitelű színes címerével.

Felirata felül:

"NYUGATI /DUNÁNTÚLI/",

alul:

"EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET".

 

zaszlo lA hátlap színe és szegélye azonos az előbbiekkel, de középen fekete és óarany keretezésű kör alakú, közép-kék mezőben helyezkedik el a "Luther-rózsa", amely ötszirmú ezüst heraldikai rózsa zöld sziromlevelekkel, közepén vörös szívben fehérrel kontúrozott fekete latin kereszttel.

Felirata felül:

"FEJÉR-KOMÁROM, GYŐR-SOPRON"

alul:

"SOMOGY-ZALA, VAS, VESZPRÉM"

 

Függönyzászló: 4:7 arányú álló téglalap alakú. Megegyezik a zászló előlapjával. Alul öt kék csillag látható.

 

Hoppál Dezső
címertervező