Pilótakeksz
Győri püspöki hivatalunk vendégeit a kávé mellett stílszerűen a Győri Kekszgyár régi és jól ismert termékével, pilótakeksszel is kínáljuk. Ezt a gyakorlatot néhány éve a hivatalunkat átmenetileg vezető (és nagy fájdalmunkra a múlt év végén fiatalon elhunyt) Tóth Krisztina kezdeményezte és honosította meg.
Mai írásomban mégsem a pilótakeksz mellett folytatott beszélgetésekből adok ízelítőt. Személyes emléket és mai gondolatokat osztok meg, amelyeket a keksz hív elő bennem. Anyai nagymamámat juttatja eszembe, aki gyerekkorunkban rendszeresen ezzel a finomsággal kedveskedett nekünk.
Édesanyám szülei Egerből költöztek át a Balatontól délre fekvő faluba, Lajoskomáromba, a lányukat követve. Tízpercnyi távolságra lakhattak tőlünk, a két ház között, a kertek végében kialakított zárt gyalogúton keresztül nagyon könnyű volt hozzájuk átmenni. Kisgyerekként ezt az utat sokszor és örömmel tettem meg, mert a nagyszülők, később – nagyapám halála után – a nagymama mindig szeretettel és nagyon sokszor pilótakeksszel fogadott. Ez a jellegzetes háromszintes sütemény, a kakaós és vaníliás piskótakorong közé töltött nugátkrém nekünk, édesszájú gyerekeknek a földi Kánaánt jelentette. Emlékszem, hogy „szintenként” ettem, mert gyerekfejjel azt gondoltam, hogy úgy tovább tart…
Csak az utóbbi időben gondolkodtam el azon, hogy a nagymama miért kínált minket, a siserehadként viselkedő és minden édességet nagy mennyiségben felfaló unokáit az akkoriban drágának számító pilótakeksszel. Azt hiszem, hogy nem véletlenül. Frankó mama (így hívtuk otthon) angol és francia női szabó volt, akinek kellett, hogy legyen stílusérzéke.
Nagyapámmal négy közös gyermekük született: 1921-ben Laci, 1923-ban Bandi, 1925-ben Tibi, 1927-ben pedig Babi – az édesanyánk. Mindhárom fiú pilóta lett, ami nagymamánknak egyszerre volt a büszkesége és a mély fájdalma. Az elsőszülött, Laci 1944. november 2-án egy bevetésről nem tért vissza. Semmi pontosabbat nem sikerült megtudni a hogyanról, csak annyit, hogy hősi halált halt a hazánkért. Az ő pilótaruhás fényképe, amely idővel hozzám került, egykor a nagymama szobájának falán függött. Gyerekként idős bácsinak láttuk Laci bácsit. Ma viszont, amikor őszülő fejjel, háromszoros apaként rápillantok a képre, beleborzongok abba, hogy a halála idején is csak huszonhárom éves volt, fiatalabb a kisebbik fiamnál.
1999-ben a Top Gun című katonai repülős újság negyedik számában jelent meg egy hosszú cikk a második Frankó testvérről, Bandiról. Ő a híres Puma repülőszázadnál szolgált. Ennek okán (főként az utóbbi években) országosan ismert személlyé vált, akiről rengeteg cikk, hosszabb-rövidebb interjú jelent meg, sőt a Veteránok című filmnek ő volt az egyik főszereplője. A kecskeméti repülősök tiszteletre méltó módon felkarolták, sokfelé elvitték, törődtek vele. A 2019. augusztus 20-i ünnepségen a Duna feletti repülős bemutatón kilencvenhat évesen még ott ülhetett az egyik repülőgépen…
Visszatérve az 1999-es Top Gun-cikkre: a szerző bemutatta benne Bandi életét és a családját is. A cikkbe beillesztettek egy 1943-ban készült, otthonról is ismert családi fotót, amelyen a nagyszüleim körül a négy gyermekük látható, a három pilótafiú és persze az édesanyám. Kifejezetten furcsa volt a mi szelíd lelkű édesanyánkat egy katonai újságban látni. Mi még a nagybátyáinkat sem ismertük katonaként és pilótaként, csak kedves nagybácsikként, akiknek csüngtünk a szavain, amikor találkoztunk velük. A pilótaságukat a háború utáni politikai fordulat derékba törte, mert az akkori új hatalom a régi pilótákra ellenségként tekintett.
A nagymamám a pilótakeksszel minden bizonnyal a pilótafiaira emlékezett. Lacira, akit fiatalon elvesztett, a két akkor még élő fiára, miközben a lánya révén született unokáinak kedveskedett. Érdekes módon édesapám ágán is volt pilóta a családban, a repülés mégsem volt napi téma otthon. A repülés iránti vonzódás viszont átjárta a szélesebb családot. Engem is. Kamaszként sokáig kacérkodtam azzal, hogy felnőttként pilóta szeretnék lenni.
Endre nagybátyám – Bandi bácsi – a múlt év decemberében, kilencvennyolcadik életévében halt meg. Elmeneteléről, az utolsó, háborúban is bevetett Puma-pilóta haláláról a legtöbb magyarországi hírportál beszámolt. Repülős barátai nagyon szépen így búcsúztak tőle: „Az égi kötelékben szolgál tovább.”
Akiket mai írásomban említettem, már mindannyian odaát vannak. Pilótaként és nem pilótaként az égi kötelékben szolgálnak. Hálás vagyok a pilótakeksz által előhozott emlékekért, de még inkább azért, hogy nemcsak az emlékezés köt minket össze, hanem az égi kötelék.
* * *
A cikk az Evangélikus Élet magazin 2021. június 13–20-i, 86. évfolyam 23–24. számában jelent meg.