A lelki atya áldott emlékezete
Nemrégiben jelent meg az Ordass Lajos Alapítvány gondozásában az a kötet, amely az idén húsz éve elhunyt Fónyad (Fuchs) Pál evangélikus lelkésznek, korábbi esperesnek állít emléket. Az Elég néked az én kegyelmem – Fónyad (Fuchs) Pál élete és munkássága című kiadvány első felében a szerkesztők a Nem voltam egyedül – Beszélgetések az evangélikus közeltmúltról című könyvben 1999-ben megjelent életútinterjú másodközlésével idézik fel a lelkész alakját, majd Fónyad Pál prédikációiból, írásaiból, előadásaiból kap bő válogatást az olvasó.
Szigorlatra készülő ötödéves teológusként találkoztam először Fónyad Pál nagytiszteletű úrral. Az akkor hetvenéves nagykanizsai lelkipásztor nekem, a pályakezdőnek valóban a tiszteletre méltó, a bölcsességet és nyugalmat sugárzó személyiségként jelent meg, de már az első találkozáskor kölcsönösen a szívünkbe fogadtuk egymást. Pali bácsi a lelki atyám lett, ő pedig szinte fiának tekintett engem.
1979 tavaszán a nagyheti istentiszteletek megtartására vállalkoztam az iharosberényi anyagyülekezetben és szórványában. Iharosberény lelkész nélkül maradt egy botrányos gazdasági ügy következtében, a helyettesítést Fónyad Pál mint szomszéd és egykori iharosberényi lelkész vállalta. A megszaporodott ünnepi szolgálatokhoz kérte végzős teológus kiküldését, azzal az alig leplezett szándékkal, hogy a szétesett gyülekezet és a teológus esetleg egymásra talál.
Az iskolapadból, az elméleti teológia világából a gyakorlati teológia sűrűjébe érkeztem meg akkor. Ez számomra frusztráló volt, de Pali bácsi olyan prudenciával [okosság, körültekintés, megfontoltság – a szerk.] kezelte ezt a kérdést, hogy a nagyheti helyettesítés végeztével már elhívást éreztem az iharosberényi szolgálatra. Később értettem meg, hogy ő az egész életét ilyen kihívások, konfliktusok, hitvallásos helyzetek sorozatában élte le.
Otthon volt a somogy–zalai szórványterületen. Mindenütt voltak név szerint ismert, számontartott hívei, hittestvérei. Az egyházpolitikai ellenszélben nem lehetett esperes, mégis sokak számára ő az egész egyházmegye lelkipásztora volt. Kiismerte magát az ideológiai elnyomástól torzult egyházpolitikai térben, de jellemét nem torzította el a rendszer. Sok bántást kellett elszenvednie – lelkésztársaitól is –, de nem vált megkeseredetté. Mély teológiai tudása emberismerettel és empátiával párosult.
1981-ben történt iharosberényi lelkésszé választásomig Pali bácsi volt a principálisom. A szó igazi értelmében az volt; tanított, irányított, ellenőrzött, mégsem a tekintélyi elv alapján. Sohasem utasított, de útba igazító javaslatait mindig érdemes volt követni. A segédlelkészi két év alatt gyakran találkoztunk. Mindig volt ideje rám és a rám bízott gyülekezetekre. Volt, hogy minden bejelentés nélkül meglátogatott, de mindig úgy érkezett, mint családtag. Gyakran voltam asztalvendég a kanizsai parókián. Márta néni gondoskodó szeretettel terített asztala mellett olykor sötét idők súlyos emlékét idéztük, de mindig a derű kerekedett felül. Egy-egy mondata azóta is megszólal a lelkemben, erőt ad, tanácsol napi gondjaim között.
Pali bácsi nagyon fontosnak tartotta, hogy a helyi gyülekezetvezetési ismeretek mellett a látókörömet egyházmegyei léptékben is tágítsa. Vette a fáradságot, hogy – a szolgálati Trabanton zötykölődve – felkeressük az egyházmegye összes gyülekezetét és lelkészét. Több alkalommal meglátogattuk a határon túl rekedt, egykor virágzó magyar gyülekezeteket. Különös, hogy a korkülönbség ellenére sohasem volt köztünk generációs feszültség. Pali bácsi magában hordozta az eltelt hét évtized rétegződéseit, attitűdjeit, de ez nem volt idegen vagy taszító a számomra, inkább izgalmas volt átélni, ahogy őt hallgatva megcsapott régi korok levegője.
Hatalmas munkabírását jelzi, hogy nyolcvanegy évesen vonult nyugdíjba. Az utolsó tíz évben térben távol kerültünk egymástól, de a kapcsolat nem szakadt meg közöttünk. Többször meglátogattuk a nagykanizsai Csányi utcai lakásukban. Leveleiben beszámolt romló egészségi állapotáról, kórházi kezelésekről. Utolsó leveleinek egyikében írja: „Ha Atyánk hazahív, boldogan megyek. Mindenkitől bocsánatkéréssel búcsúzom és szívemben nincs harag, csak megbocsátás!” 2001. május 28-án mégis megrendülten vettük halálhírét.
A kanizsai templomban – ahol négy évtizeden át hirdette az igét – búcsúztak tőle vér szerinti és lelki családjának tagjai. Temetésén végakarata szerint nagykanizsai és iharosberényi utódai szolgáltak szentelési igéje (1Kor 2,1–5) alapján, amely egyben hitvallása is volt.
Hálás emlékezettel lelki fia:
Győri Gábor
Elég néked az én kegyelmem – Fónyad (Fuchs) Pál élete és munkássága.
Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Fónyad Pál István
Ordass Lajos Alapítvány, Budapest, 2021.
Ára 2000 forint.
Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában, illetve megvásárolható webáruházunkban is (bolt.lutherkiado.hu).
A szerző a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség lelkésze