Tervezhetik a templomfelújítást Sopronban

Hetvenmillió forintos támogatást nyújt a magyar kormány a soproni evangélikus templom teljes körű felújításának előkészítésére – jelentette be Soltész Miklós május 5-én a helyszínen.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztató után a Sopron Tv-nek úgy nyilatkozott: ez az összeg a tervezési, előkészítési költségek fedezésére szól, de azt tervezik, hogy a következő évben, években a felújítás teljes összegét támogatásként adják az evangélikus közösségnek, és erre külön keret áll rendelkezésre.

A Magyar templomfelújítási program révén egyébként a következő években közel huszonötmilliárd forintot fordítanak majd legkisebb falvaink és városaink templomainak fejlesztésére. Az összes beruházásból ezernégyszáz határon belül, négyszáz pedig határon túl fog megvalósulni.

A sajtótájékoztatóról bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: sopronmedia.hu, fotó: Griechisch Tamás