Útközben a reformáció - helyesbítés
Ne legyen más Istened? — Idegen valláskultúrák a reformáció tükrében
Beszélgettek:
Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói lelkésze
Sulok Zoltán Szabolcs, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke
Mitől aktuális, vagy mitől újra aktuális e kérdéssé transzformált parancsolat napjainkban? Az utóbbi években a világ figyelme a Közel-Keleten élő keresztények életkörülményeire is rászegeződött, akik jelentős létszámban arra kényszerültek, hogy a gyökereiktől távol, Európában, Ausztráliában, Kanadában és az USA-ban keressenek menedéket és biztonságot. A térség társadalmi-gazdasági hanyatlása és az üldözések miatt a kereszténység a Közel-Keleten egzisztenciális válságban van. Már önmagában ez a tény is elegendő lenne ahhoz, hogy a kereszténység és az iszlám viszonyáról beszélgessünk, de az utolsó évtizedben a felfokozódott népvándorlás, ami Európában is tapasztalható, és már nem csupán az üldözött keresztényeket jelenti, magában hordozza a különböző kultúrák találkozásával együtt járó feszültségeket. Így az a hely-specifikus probléma, ami a Közel-Kelet térségére volt jellemző — különösen az ISIS megjelenése óta —, világméretűvé duzzadt. Egy másik fontos tény a keresztény-iszlám kapcsolat tekintetében, hogy a vallási alapvetésekben nagyon sok a félretájékoztatás és a dezinformáltság mind a két oldalon. Tehát „vissza a kályhához!”, ahogyan mondani szokták, és vizsgálódjunk, tájékozódjunk egymásról lehetőleg hiteles forrásból. Ez volt a szándék, amikor a beszélgetés résztvevőit egy asztal mellé ültettük az Oroszlányi Művelődési Ház egyik klubtermében.
— Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk az iszlám és a kereszténység viszonyát, és tényleges párbeszéd alakulhasson ki, mindenek előtt fontos a teológiai alapfogalmak tisztázása. A beszélgetésünk felvezetésében megpróbáljuk meghatározni és tisztázni a hasonlóságokat és a különbségeket. Nagyon sok fogalom még a művelt emberek szóhasználatában is rosszul szerepel. Az internet keresőjébe beütve az iszlám szót, a találatok között elsőként ez a mondat szerepel meghatározásként: „Az iszlám jelentése az Isten iránti odaadás, belenyugvás az Isten akaratába.” Pontos-e ez a meghatározás?
Sulok Zoltán Szabolcs: — Igen, ez egy viszonylag pontos meghatározás. Az iszlám szó önmagában az Isten akaratának elfogadását jelenti, ami önkéntes elfogadást jelent. Vannak más kompakt definíciók is, miszerint az iszlám az Isten egyedülvalóságának a tanúsítása, az ennek megfelelő életvezetés. Az iszlám vallás egyben életmód is, életvezetési kódex.
Szeverényi János: — Szeretettel köszöntöm a megjelenteket. Hadd kívánjam, hogy legyen értelme az ilyen és ehhez hasonló beszélgetéseknek. Elöljáróban még annyit szeretnék elmondani, hogy készülve a mostani alkalomra az elmúlt napokban megpróbáltam a más vallásokról tanult ismereteimet felfrissíteni, hogy legalábbis nagy szamárságokat ne mondjak, és nem is szeretném egyháztörténésszé avatni magam, viszont hívő keresztyén embernek vallom magam, evangélikus missziói lelkész vagyok, és magyar állampolgár, és a témával kapcsolatos gondolataimban ezek a legfontosabb szempontok.
A keresztyénség az én értelmezésemben az Istennel való élő kapcsolatról szól, szeretetközösségről, párbeszédről.
„Amennyire én látom az alapvető különbségeket, az iszlám esetében az engedelmesség, odaadás, hódolat érzékelhető, a keresztyének esetében pedig, ha biblikusan gyakorolják a hitüket, az élő Istennel folytatott szeretet-kapcsolatról van szó, amely örökké tart.”
— Ábrahám, Noé, Ádám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és még lehetne sorolni a neveket, amelyek egyaránt előfordulnak a Koránban és az Ószövetségben is. Hogyan kell értelmeznünk az iszlám és a kereszténység prófétákhoz[1] való viszonyát?
S. Z. Sz.: — Az iszlám tanítása szerint a világ-egész Isten teremtésének az eredménye, törvényszerűségekkel és jelekkel azok számára, akik elgondolkoznak a létezésről vagy a teremtett világról. Az emberek felfedezhetik Isten jelenlétét az Ő jeleinek megszemlélése által. De azt nem képesek kitalálni, milyen istenszolgálatokat kell megtenniük, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Ezért küldettek el a próféták, akik üzenetet hoztak abból a szférából, abból a rejtett dimenzióból, ahová az emberi elme közvetlenül, vagy tudományos kutatásokkal sem tud behatolni. Ők szolgálnak útmutatással az emberek számára, miként lehet az Istent helyesen szolgálni, ahogy Ő ezt valóban megparancsolta. Az iszlám tanítása szerint nagyon sok próféta küldetett el. Elsőként Ádám és utoljára Mohamed próféta. Kettejük között pedig 124.000-re lehet becsülni a próféták számát. Ennek a nagy számnak részben az az oka, hogy minden helyre és minden időre jöttek próféták, és egymást követő próféták küldettek el,
„mert az emberek újra meg újra letértek a kijelölt útról. Összekeverték a saját gondolataikkal a vallást, Isten ezért új prófétákat küldött, hogy visszavezesse őket az Istennek való engedelmesség útjára.”
A százhuszonnégyezres adat Mohamedtől származik, ami valóban nagy szám, de a Koránból név szerint említve 25-öt ismerünk. A többiben Mohamed kijelentése alapján általánosságban hiszünk. A próféta szerint 315 szent könyv van, de ebből csak 5 szerepel név szerint a Koránban.
A kérdésben felidézett nevek valóban szerepelnek a Koránban, de mi muszlimok másképpen hiszünk bennük, mint az egyéb vallások képviselői. Az iszlám szerint minden próféta ember volt, hús-vér ember. Így tudtak példát mutatni, hogyan kell az Istennel való engedelmességet megélni, ez a próféták szerepe.
Sz. J.: — A keresztyén értelmezés szerinti prófétaság között és aközött, amit Zoltán elmondott, van rokonság, hiszen a próféták az Isten emberei. Vannak ószövetségi és újszövetségi próféták is, valamint a Szentírás egyértelműen beszél hamis prófétákról. Ha valaki prófétának nevezi magát, attól még nem biztos, hogy az. A próféták Isten emberei, akik nem jelentkeztek a prófétaságra, sőt a legtöbben leginkább menekülnének a feladat elől. Általánosan jellemző rájuk, hogy nem az igéről beszélnek, hanem az igét szólják, tehát az Isten aktuális üzeneteit hirdetik. A prófétákról azt is szokták mondani, hogy ők azok, akik a jövőbe látnak. Azt az Isten mondja el nekik.
A próféták élő hitű emberek, akik élő kapcsolatban vannak az Istennel.
A keresztyénségen belül is rendkívül izgalmas a prófétaság kérdése. Nemrégiben — olvasgatva bibliai prófétai könyveket — az jutott eszembe arról, ahogyan beszélnek, vagy akár arról, ahogyan az emberi felsőbbséghez viszonyulnak, hogy a próféták legtöbbjét ma kihajítanák az egyházból, és beszédeikből mégis Biblia lett. Luther személyével kapcsolatban is gyakran felmerül a prófétaság kérdése. Ő erről azt gondolja: Ez egyedül az Isten döntése! Azt is tudjuk, hogy a legtöbb esetben a próféták földi élete ráment a prófétaságra; tehát ne jelentkezzen senki prófétának.
Említettem, hogy az Újszövetségnek is vannak prófétái, akik nem azonosak az apostolokkal. Az első keresztyének is beszéltek olyan karizmákról és szerepekről, amik a gyülekezetek prófétai szolgálatát jelentették. Sőt vannak, akik arról beszélnek, hogy a mai egyháznak is szüksége van prófétai szolgálatra.
— Jézust azért kell a próféták sorából kiemelten, külön kérdésként kezelnünk, mert radikális különbség látható az egyházaknak az ő személyéhez fűződő viszonyában. Mi az iszlám álláspontja?
S. Z. Sz.: — (Ide vehetjük még a zsidóságot is, mindhárom vallás felfogását tekintve jelentős különbség van Jézus személyét illetően.) Az iszlám tanítása szerint az öt kiemelt próféta közül az egyik Jézus. Neki adatott az evangélium nevű szent könyv (az iszlám nem különböztet meg Ó- és Újszövetséget). A Tóra Mózesnek küldetett, az evangélium Jézushoz küldetett. A Korán szerint Jézus nem azért küldetett, hogy a Tórát semmissé tegye, hanem hogy megerősítse azt és hirdesse az evangéliumot. Isteni természetét azonban a Korán tagadja. A mi hitünk szerint Jézus hús és vér ember volt, annak ellenére, hogy a fogantatása csodás módon történt. Az iszlám szerint Jézus nem halt meg, nem öletett meg, ugyan a zsidók meg akarták ölni, de az Isten magához emelte őt és az ítéletnap előtt vissza fog térni. Az ítéletnap eljövetelének nagy jele lesz majd Jézus visszatérése, aki itt lesz a földön egy ideig — erről a tudósok sokan sokfélét állítanak, hogy meddig —, és meg fog halni, mint ember. Nem fog más vallást követni, csak az isteni alárendeltségnek az útján fog járni. Tanúságot fog tenni arról, kicsoda ő és mit tanított. Én azt gondolom nem probléma, ha a keresztények ezt másként hiszik. Akik majd meglátják az ő eljövetelét, azok számára úgyis kiderül az igazság.
Sz. J.: — Hallgatva Zoltán utolsó mondatait, Prőhle professzor úr mondatai jutottak az eszembe: „Lesznek nagy meglepetéseink az Isten országában, mert olyanok is ott lesznek, akikről nem gondolnánk, és olyanok nem lesznek ott, akikről viszont feltétlenül azt gondolnánk, hogy ott lesznek.” De az ítélet szerencsére nem a mi kezünkben van.
Jézus személyét illetően mi is azt gondoljuk, hogy hús-vér ember volt. Ezt vallja a lutheri evangélikus vonal is. Számunkra azt is jelenti, hogy nem kell mindent megmagyaráznunk, nem kell minden kérdést megoldanunk. Nem szeretnék általánosítani, de sok teológiai rendszerben minden kérdésnek, témának van külön fiókja, amikbe bele lehet szorítani mindent, és így mindenre van magyarázat. (Részben a skolasztika is erről szól.) Ha kialakul egy betegség, akkor az ember tudni akarja, hogy mitől van? Magyarázatokra vágyunk, ez Jézus személyével és történetével kapcsolatban is így van. Különböző meglátások, vélemények, magyarázatok léteznek, a mi hitünk szerint azonban Jézus egy személyben Isten és ember is. Nem csak része, vagy eszköze a kinyilatkoztatásnak, hanem maga a megtestesült Isten. „Aki engem látott, az Atyát is látta.”[2]
A gyerekeknek egy fizikai példával szoktam a Szentháromság egységét magyarázni: Az Atya a nap, a sugara a Fiú, a Szentlélek pedig az, ami elér hozzánk és átmelegít bennünket.
Az evangéliumból kiolvasott bizonyosság, Jézus Krisztus szavai, cselekedetei, engesztelő halála és feltámadása az istenlényegűség bizonyossága. Ez alapvető teológiai feszültség a zsidósággal, illetve az iszlámmal is.
— Milyen viszonyban van a Bibliával az iszlám és a kereszténység, illetve mit jelent a „szent könyv” fogalma?
S. Z. Sz.: — Mohamed próféta írástudatlan ember volt, mégis olyan könyvet „hoz”[3], amely ámulatba ejti a kor művelt, az arab nyelvet magas szinten művelő embereit is. Ez az egyik prófétai csoda. Korábban is utaltam rá, azért kapott az ember szent könyveket az Istentől, mert a korábbiakat „elveszítette”, azaz összekeveredett az emberek és az Isten szava. Így a kapcsolatot is elveszítette az ember az Istennel. Az iszlám szerint a korábbi szent könyvek igazságát is a Koránon keresztül nézzük.
A Biblia igazságát is a Korán alapján vizsgáljuk. Ha találunk olyan részt, amely a Koránban ugyanúgy szerepel, arra azt mondjuk, ez Istentől való. Ha olyat találunk, ami szöges ellentétben áll a Korán szellemiségével (ilyen például Lót paráználkodása[4]), erre azt mondjuk, ez bizonyosan nem Istentől származó kijelentés. És olyan is akad, amiről egyáltalán nem tudunk állást foglalni. Az iszlám szerint az ahl-al-kitáb, a könyv népe kifejezés a zsidókat és a keresztyéneket jelenti, akik égi eredetű vallásban hisznek és Isten által kinyilatkoztatott szent könyveik vannak[5]. Ezek állnak a legközelebb az iszlámhoz.
— „Az emberek szava és az Isten szava összekeveredett” - hallottuk, és valóban, ha a Szentírást és az igemagyarázatokat nézzük, ebben van némi igazság. Hogy állunk azzal a megállapítással, miszerint a Bibliának is különböző rétegei vannak, itt elsősorban azok a szövegrészek érdekesek, amelyek századokkal később keletkeztek, mégis szerepelnek a Bibliában?
Sz. J.: — A Szentírás kb. 1000 év alatt íródott. Természetes, hogy ezekben a szövegekben vannak rétegek. Talán Luther kijelentése a legmegfelelőbb: Kánon a kánonban. Sok a kérdés az eredettel és az eredetiséggel kapcsolatban is.
„A felvilágosodás korában elterjedt nézet szerint a Bibliát a papok írták és alakították, hogy a népet ezzel butítsák. A XX. század közepén az Isten megadja, hogy egy beduin fiúcska egy barlangban megtalálja a 3000 éves eredeti tekercseket[6], amitől persze nem ájul el az ateista világ, de mégiscsak kézzelfoghatóan van bizonyosság, különösen, hogy ezek az iratok eredetiek.”
A vallások helyzete folyamatosan változik, ezt a vallástörténetből is tudjuk. Gondoljunk csak arra, hogy a zsidóság emlékezetkitörlésre ítélte Jézust, ál-messiásnak nevezték. Ezzel szemben a XX. században egy jelentős Jézus-kutató irányzat jelent meg a zsidó vallástudományban, aminek azóta már komoly irodalma is van. Nem csak tudomást vesznek Jézus személyéről, de a jeruzsálemi egyetemen tanítanak róla olyan emberek, akik nem hiszik az ő isteni küldetését.
A magyarországi evangélikus egyháztörténetben is sokat változott a Biblia értelmezése. Többféle értelmezés létezik egymás mellett.
A keresztyén kutatások is folyamatosak, és ahogyan a tanítások kulturális kontextusa is korról korra változik, a kutatási eredmények is változtatják az értelmezések szemléletét.
— „Ne legyen más Istened!” - szerepel a beszélgetés címében. Nincs más Isten, csak Allah![7] - mondja az iszlám. Hogyan fér össze, vagy éppen zárja ki egymást ez a két mondat?
S. Z. Sz.: — Az iszlám hit szerint Allah nem egy másik Istent jelent. Az arab szó önmagában azt jelenti: Az Isten. Ebben benne van az egyedülvalóság. Azért használjuk az Allah szót, mert az Isten korábban így nevezte magát. Az arab nyelvben ezt a szót nem lehet tovább ragozni.
A Koránban az is szerepel, ha megkérdezzük a keresztyéneket vagy a zsidókat, hogy ki teremtette a világot, azt felelik: Allah, vagyis Az Isten.
A közel-keleti keresztyének is így nevezik az Istent. Az elnevezés nem jelent áthidalhatatlan problémát. Azt azonban teológiai értelemben nem lehet összekötni, hogy az Istenről alkotott képünk teljesen más. Az istenkép hitbeli dolog, hiszen mindenki hozza a saját bizonyítékát, a saját hite szerint él, imádkozik és majd az ítéletnapon igazság fog tétetni. Talán nem is kellene ezzel a kérdéssel olyan sokat foglalkozni, hiszen ezt mi magunk nem fogjuk tudni megoldani. Inkább az embereknek azon kellene együtt dolgozniuk, hogyan tudnak javítani a világon. Természetes, hogy a teológiai különbségekben mindkét fél azt fogja mondani: az igazság nálam van.
Sz. J.: — Ez az egyik legizgalmasabb kérdés. Kb. 20 évvel ezelőtt megjelent egy imádságoskönyv a Szent István Társaság gondozásában, amelybe más egyházak imádságait is beszerkesztették. Többek között szerepel benne egy sziú indián imádság, amit ha az oltár előtt elolvasnék, senki sem venné észre, hogy azt nem keresztény embertől származik.
A Szentírás beszél az egyetemes kinyilatkoztatásról. Pál apostol is tanít arról, hogy a pogányoknak is fel kellene ismerniük az Istent a teremtettségben. A legnagyobb szamárság, ha egy vallás kisajátítja az Istent. Istent nem lehet kisajátítani, mint ahogy nem lehet kifaragni sem, és az asztalra tenni, mert akkor az már nem Isten.
Az is Ő dönti el, mikor, kinek és hogyan jelenti ki magát. Annyi bizonyos, hogy vallásonként nagy az istenértelmezések skálája. Vannak, akik nem tesznek egyenlőségjelet Isten és Allah közé. Vannak, akik szerint Allah haragvó és büntető Isten. Mások pedig örvendeznek, hiszen Ábrahámban egyek vagyunk és ez ugyanaz az Isten. Én meghagyom ebben a kérdésben a feszültséget. Nem vagyok mindentudó és nem is vállalom ennek a szerepnek a felelősségét, annyit viszont tudok, hogy az Isten szereti az embert és nem csak a hívő evangélikusokat, hanem minden kultúrában élő embert szeret, és ha rajta múlik, akkor mindenkinek kinyilatkoztatja magát.
Missziói lelkészként sok beszámolót hallok muszlim többségű országokból is, ahol a társadalmi feszültségek egyik fő oka a muszlimok keresztyénné válása. Nagy a jövés-menés a vallások között, ezek eredete az egymástól alapjaiban különböző értelmezés, ami a legtöbb esetben konfliktushoz vezet. Nem feladatunk megítélni a muszlim világot, de annyi tapasztalatunk azonban van, hogy vannak békés irányzatok, de vannak harciasabbak is. A kérdéshez visszatérve: Az én hitem szerint van egy egyetemes Isten.
— A Vigília c. folyóirat szeptemberi számában, amelynek a központi témája a kereszténység és iszlám, Simon Róbert orientalista így fogalmaz: „A kereszténység és az iszlám lényegük szerint kizárólagosságra törekvő, univerzális vallások, amelyek minden más vallást alacsonyabb rendűnek tekintenek. A globalizáció korában az ’Ábrahám-vallások’ csak kényszerűségből, taktikailag és ideiglenesen függesztik fel a testvérvallás gyűlöletét, várva az igazságosztó pillanatot. Leszámítva néhány őszinte kezdeményezést.” Az újság vezércikkében II. János Pál pápa 1986-os Assisi-béli közös imaalkalmáról emlékeznek meg[8]. Vajon ma melyik út látszik a kereszténység és az iszlám előtt, a közös imádság, vagy egymás kizárása?
S. Z. Sz.: — A kérdésben megfogalmazott kizárásra reagálva: az iszlám hit szerint az Isten ítélőszéke előtt dőlnek el a dolgok, így aztán nem mi, emberek zárjuk ki egymást. A másik megjegyzésem az elhangzott idézettel kapcsolatos. Az orientalizmus megállapításait óvatosan kell kezelnünk. Simon Róbert egy kiváló szakember, de az orientalizmus arab nyelvészet és nem teológia.
Részben vitatkozom Simon Róbert megállapításával, hiszen az iszlám a kezdetektől fogva találkozott a keresztyénséggel. (Erről már esett is szó korábban.) Az iszlám területeken mindig is éltek keresztények. Voltak békés és rossz időszakok is ebben az együttélésben. A mostani feszült viszony eredetét vizsgálva látnunk kell, hogy alapvetően a gyarmatosításokkor a gyarmatosítók a keresztényeket kollaboránsi pozícióba helyezték. Nagyon sok probléma oda vezethető vissza, hogy a gyarmati rendszer megszűnésével az adott területeken a kollaboránsoknak nem sok becsülete maradt. A legtöbb helyen az iszlám meghagyta a keresztyének vallásgyakorlati jogát, hiszen a Korán vallásként ismeri el. Pozitív és negatív példákat ugyanúgy találhatunk a történelemben. A Córdobai Kalifátus az Ibériai-félszigeten egy olyan tudományos centrum volt, amelynek az életszínvonala magasan az európai átlag fölött volt, amelyben közös civilizációban éltek zsidók, keresztyének és muszlimok. Ennek az államalakulatnak a rekonkviszta folyamat vetett véget.
A közös imádkozás nagyon kényes kérdés. Mindegyik vallásnak saját istenszolgálata és liturgiája van. Az iszlám nem hisz abban, hogy ezeket jó lenne összekeverni és kihozni egyetlen nagy egységes világvallást. Az iszlám szerint az embereket kell úgy összehozni, hogy azonos platformon legyenek, egymást ismerve és elfogadva javítsák a társadalmat, de mindenki imádkozzon a saját hite, szokása, gyakorlata szerint.
Senkire sem szabad rákényszeríteni olyan kompromisszumot, amelyben azt érezhetné, hogy az identitása sérült valamiben.
Sz. J.: — Korábban említettem már, hogy az egyházak is változnak. Assisi kapcsán hadd idézzem a katolicizmus korábbi nézetét: „A katolikus egyházon kívül nincs üdvözülés.” Ehhez a kijelentéshez képest a katolikus egyház gyors és radikális változáson ment át, különösen a XX. század második felében. Azt is alá kell húzni, hogy a katolikus egyházon belül sem egységes a hozzáállás a nyitáshoz, sok olyan hang szólal meg, amelyek kritizálják a pápák ilyen jellegű törekvéseit.
Ha jóra magyarázzuk az Assisiben történteket, akkor kimondhatjuk, hogy a világ a pokoli időket él. Az emberek ölik egymást. Borzalmak, feszültségek, pusztulás jellemzi az emberiséget, a magzatok „kivégzésétől” kezdődően a földrésznyi háborúkig. A pápa szándéka elsősorban arra vonatkozik, hogy legalább a vallások ne a háború pártjára álljanak, hanem a béke érdekében jöjjenek össze.
Ha Európa vallási összetételét nézzük, a lakosság 70%-a vallja magát keresztyénnek, és 4% a muszlimok aránya. Ha egy muszlim ember idejön, már nem a keresztyén Európába érkezik. Azt gondolom, hogy napjainkban, ezekben az évtizedekben, először alakul ki egy olyan kultúra, amely nem vallási alapú. Szégyellni valóan kihagyták az EU alkotmányából a kereszténységet, amelynek 2000 éves hagyománya van. Ez a szekularizáció[9] szomorú jele. Az emberek egymástól elszigetelt magányban, a hedonizmus, vagy éppen a narkotikumok bűvöletében élnek. Látni kell, ez egy teljesen új helyzet! Az iszlám és a keresztyénség is látja, ha a vallási misszió nem lép közbe, a teljes erkölcsi romlás lesz úrrá a társadalmon.
Aggasztó adat, hogy napjainkban is kb. 5 percenként végeznek ki egy keresztyén embert a hite miatt! Ez évente százezres nagyságrendű, és kb. 5-600 ezer keresztény sínylődik iszonyatos körülmények között koncentrációs táborokban, börtönökben, elnyomás alatt. Ez a jelenség hozzávetőlegesen 40 országot érint, ebből 20-25 muszlim ország.
Persze, az iszlámnak is van több árnyalata, akár egyazon országon belül is. A muszlim menekültek bevándorlása Európába és az ezzel együtt járó vallási keveredés kérdése izgalmas téma. Sajnálatos, hogy a terrorcselekmények nagy részét muszlim emberek követik el. A szélsőséges irányzat képviselőiről van szó nyilvánvalóan, de a közvélemény ezt összemossa magával az iszlám vallással. A feszültség forrása tehát nem vallási eredetű, de a probléma sajnos nagyon is valós.
Az európai ember számára sokkoló látni olyan felvételeket, amin Allah nevét kiáltva fejeznek le fiatal kopt keresztény férfiakat a tengerparton[10].
Nagyon sok keresztény él mártírsorsban a kommunista vagy az iszlám elnyomás miatt. Nem gondolnánk, de a hinduizmusnak is van harcias ága. Nem következne a hitükből, mégis ölik a keresztényeket.
— Hogy viszonyul ezekhez a szélsőséges irányzatokhoz a Magyarországi Muszlimok Egyháza?
S. Z. Sz.: — Elsőként János szavaira reagálva: Ha megnézzük Irakot, 1990 óta 2015-ig 5 millió ember halt meg, nagyrészt muszlimok. A lakosság számarányait nézve a muszlim áldozatok száma hasonló, mint a keresztényeké. Ezeket a számokat tekintve nem lehet kizárólagosan csak keresztényüldözésről beszélni. Napi szinten halnak meg muszlimok ugyanolyan arányban, mint keresztények. Gondoljunk az amerikai bombázásokra nem olyan régen Líbiában, vagy Szíriát is rendszeresen szórják. A közel-keleti háborúk esetében, az ott élő emberek szemével nézve, az öldöklést a nyugati keresztény emberek indították el. A mainstream médiából jellemzően nem ez derül ki, de az ottani körülményeket közelebbről nézve, pl. Aleppó[11] esetében aki nem halt meg, az elmenekült onnan.
A kérdésre kanyarodva: azt kell mondjam, nem az a lényeg, ki milyen jelképet használ. Ha ez számítana, azt mondhatnánk, a Ku-Klux Klán a kereszténység nevében feketéket öl. Hiába lengeti a Bibliát és ölti fel jelképnek a keresztet, nem azonos a kereszténységgel. Így van az ISIS[12] esetében is. Nem a szlogeneket és a jelképeket kell nézni, hanem a lényeget.
A szélsőségesség létezik, de a jelképek mögötti lényeg az, hogy vajon a vallás tanításából ered-e ez a szélsőség? Mi azt mondjuk, a vallás tanítása ezt nem teszi lehetővé, hiszen a múltban nem történtek ilyen dolgok, akkor eddig mindenki félreértette volna a vallás tanítását? Most pedig jött egy csoport, akikről azt sem tudjuk, kicsodák, és ők látnak helyesen? A muszlim teológia egyértelműen elítéli az erőszakot. Ha az ISIS-re gondolunk, már a kezdet kezdetén 140 muszlim hittudós egyértelműen kijelentette róla, az iszlámnak nincs vele semmi közössége és soha nem lesz vallásilag legitim szervezet. A muszlim közösségek is elítélik, főként ezért menekülnek, hiszen nem képesek ott élni. Ne higgyük, ha tudnának a saját hazájukban élni, akkor menekülnének. A muszlim embereket ugyanúgy sújtja ez a jelenség.
Az európai terrorcselekmények elkövetői nem vallásos életet élő emberek. Részei az éjszakai életnek, drogokat használnak. A szélsőségességeiket az is mutatja, hogy amire elfogják vagy megtalálják őket, már mind halottak. Nem lehetséges kihallgatni őket, hiszen ők csak a kéz. De hol a kar vagy a fej? Egy körülbelül 40 ezres milíciáról van szó, ami nem kellene, hogy gondot jelentsen a nyugati világ számára. Azt kell tehát gondolni, hogy a világban proxy-háborút[13] folytató felek számára előnyös, hogy ez a jelenség létezik.
Az iszlám szerint nem helyes pusztítani, ölni és elvenni mások vagyonát. Nem lehet romlást okozni a földön, az iszlám ezt nem engedi meg.
— Európában születtek olyan rendeletek, amelyek a vallási öltözeteket és vallási viseleteket szabályozzák, hátrányosan érintve a muszlimokat. Hogy gondolkodjunk erről keresztény szemmel?
Sz. J.: — Elsőként a közel-keleti viszonyokra reagálva szeretném elmondani, teljesen egyetértek a Zoltán által elmondottakkal. Elnöke vagyok az Evangéliumi Aliansz[14]-nak és nemrégiben kiadtunk egy állásfoglalást ezzel kapcsolatban, mert elegünk lett a szélsőségekből. Leginkább csak szélsőségeket lehet hallani az iszlámmal és a migrációval kapcsolatban is. Ebben a nyilatkozatban, amely a Híd c. magazinban olvasható, mi is hasonló dolgokat írunk le, mint amiket Zoltán az imént elmondott. Ennek az értelmetlen adok-kapoknak a kapcsán azt gondolom, hogy nem csak 40 ezer muszlim haragszik a nyugati világra, hanem sokkal több.
Az öltözékről: Sokat járok sokfelé a Kárpát-medencében és belépve a moldvai csángók világába, vagy éppen cigány táborokat meglátogatva azt kell mondanom, az öltözködésük a hagyományuk, kultúrájuk része. A nyolcvanas években, amikor Algériában jártam, egy éppen akkor gyászoló muszlim családnál is vendégeskedtem. A vendég számára megtiszteltetésül, a családfő a legjobb falatot adta elém a vacsoránál. Ez így volna szép ma is, ha a különböző kultúrák ilyen közösségben tudnának egymás mellett élni. Zoltán is említette, hogy a jelképeket és a ruhákat is felhasználják a küzdelem, az egymás elleni harc érdekében. Annak ellenére, hogy nem értek egyet a csador viselésével, a filozófiáját értem. (Ugyanakkor azt sem szívesen látom, hogy a mi lányaink divatból úgy öltözködnek, mint néhány évvel ezelőtt a prostituáltak.) Ha valaki a hite, vallása szerint visel bizonyos öltözetet, azt nem volna szabad akadályozni. Ez a jelenség is arra a kérdésre irányítja a figyelmet, vajon ezek a kultúrák hogyan tudnak egymás mellett élni?
— Az mindenesetre furcsa, hogy amikor ezeknek a rendelkezéseknek, korlátozásoknak a bevezetése szóba került, a többségi egyház nem emelte fel a szavát a másik egyház szokásai és hagyományai mellett.
A beszélgetés zárásául mindkét féltől a jövőképről érdeklődöm. Miként látja egyik és a másik fél, a beszélgetésben is kirajzolódott vallási, ideológiai különbségek ellenére egy, a szeretetben kiteljesedett egymás mellett élés lehetőségét és esélyét? Azt látjuk, hogy a politikai értelemben vett iszlám és a politikai értelemben vett nyugati világ jelenleg mást képvisel, mégis azt kérdezem: Mi a jövő?
S. Z. Sz.: — Ha valaki tudná a kérdésre a választ, az nagyon sok pénzt tudna vele keresni. De komolyra fordítva a szót, én azt gondolom, ha Európát nézzük, a helyzet rövidtávon biztosan romlani fog. Azt ki lehet mondani, Európában biztonság van, jó törvények vannak, amelyek biztosítják a vallásszabadságot. De bizonyos helyzetekben a politikusi retorika képes egymásnak ugrasztani a közösségeket, felzavarni az indulatokat. Én nagyon bízom benne, hogy ez az átmeneti romlás később javulásba fog fordulni.
Nagyon remélem, hogy rá fognak eszmélni az emberek: ugyanabban a hajóban ülünk, és hogyha ennek a hajónak valami baja lesz, akkor mindannyian a vízbe kerülünk. Hosszú távon optimista vagyok, hiszen Európa már nagyon sok problémát leküzdött. Ezzel is meg fog tudni birkózni, csak idő kell hozzá, tudás kell hozzá és elkötelezett cselekvés.
Sz. J.: — Mostanában egyre többször eszembe jut nagyapám mondata, amit a hatvanas években gyakran hallottunk tőle: „Büdös politika!” Ő még megjárta az első világháborút, huszár volt, és egy egyszerű, tisztaszívű békéscsabai asztalosmester volt. A háborúban ő maga is látta a poklot. Abban a háborúban, aminek szerintem semmi indoka nem volt, mégis kirobbantották. Ezzel azután elszabadult a pokol. Nincsenek illúzióim, rossz szagokat érzek. Európa bizonyos értelemben az alapjait tagadja meg. Ezen túl nem szaporodunk, nem házasodunk, magzatokat ölünk, enerváltak vagyunk, devianciákat támogatunk, sőt törvényesítünk. Ebbe a társadalmi vákuumba érkezik a muszlim világ, aminek a nagy része vitális, házasodik, gyerekei vannak, és ragaszkodik az identitásához. Én nem bízom a politikában. Fegyver-lobbi működik, aminek haszna van a háborúból. Porig bombáznak egy országot, megölik az elnökét, és ezek után kijelentik: Itt vagyunk, meghoztuk nektek a demokráciát.
Ebben a helyzetben a lelkész nem is mondhat mást: legyünk komolyabb hívők és tegyük a dolgunkat!
[1] A bibliai nyelvhasználatból közismert próféta kifejezés a görög prófétész szóból vezethető le. Alapjelentése: hírnök, szóvivő, beszélő. A pro és phémi szavakból tevődik össze, melyek jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója. Általános értelemben: látó vagy látnok, akihez akkor fordultak az emberek, ha Istent akarták valami felől megkérdezni. A zsidóknál és az iszlám vallásban olyan embert, szónokot is értenek/értettek alatta, aki Istentől ihletve beszélt.
[2] „Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus –, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?” (Jn 14,9)
[3] A Korán az iszlám elsődleges forrása és szent irata, az iszlám tantételei szerint Isten Mohamed prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, mely öröktől való. A Korán Isten szava, amelyet Mohammed prófétának küldött le, Gábriel angyal közvetítésével. A Kegyes Korán Isten egyik csodája, amelynek olvasása közelebb visz Istenhez, útmutatás az Istenfélőknek. A Kegyes Korán a muszlimok hitéletének legnagyobb támasza, amely szavaival a jóra hív minket, és eltilt bennünket a rossztól.
[4] Lót leányainak a bűne (1Móz 19,30)
[5] Mohamed ahl-al-kitáb-nak nevezte, azaz: vallásos könyv birtokosainak a zsidókat és keresztyéneket, akiknek három szent könyvét (taurát azaz tóra, zabúr azaz zsoltár, indsil azaz evangélium) ő maga is isteni eredetűnek ismeri el, bár folyton hangoztatja, hogy a zsidók és keresztyének e könyvek értelmét elferdítették.
[6] A Holt-tengeri tekercsek első darabjait 1947-ben egy beduin kecskepásztor találta meg a Kumráni-hegység egyik barlangjában. A tekercsek több témában íródtak, az Eszter könyve kivételével a teljes Ótestamentumot tartalmazzák héber nyelven. Mivel az Ótestamentumot a tekercsek felfedezése előtt csak a középkori (9–10. századi) másolatokból ismertük, a felfedezés nagy fontosságú.
[7] „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten, csak Allah.” - A müezzin imára hívó énekének (adzán/adhán) szövege
[8] „A történelemben először különböző vallású és hitű emberek voltak együtt velem Assisi szent helyén azért, hogy közösen kérjék a béke ajándékát az egész világ számára; (…) hogy egy megszokott, a háború irtózatos veszélyének kitett világban minden hívő szívéből közös kiáltás törjön fel ahhoz az Istenhez, aki az ember lépteit a béke ösvényeire vezeti.” (II. János Pál)
[9] elvilágiasodás, ill. az egyház befolyásának visszaszorítására törekvő állami tevékenység
[10] Huszonnyolc, valószínűsíthetően etióp keresztény férfi kivégzéséről tettek közzé videofelvételt 2015. április 19-én az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető líbiai szélsőségesek. A dzsihadisták honlapján megjelent 29 perces felvételen férfiak két csoportja látható: 16 férfit fejeznek le a tengerparton és 12 másikat lőnek fejbe sivatagos területen. Az előbbi csoportot Líbia keleti, a másikat déli részén tartották fogva.
[11] A szíriai Aleppó 1,8 milliós lakosságával Damaszkusz után az ország második legnépesebb települése. A 2011 óta zajló szíriai polgárháborúban, a 2012 júliusától 2016 decemberéig tartó ostrom következtében a város felkelők kezén lévő keleti részét és a világhírű óvárost a folyamatos harcok, valamint a szír és az orosz légierő bombázásai szinte teljesen lerombolták.
[12] Az ISIS, vagy Iszlám Állam egy szunnita dzsihadista szervezet, mely a világ egyik legismertebb terrorszervezete. A csoportot hivatalosan terroristaszervezetnek minősítette az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada, Indonézia és Szaúd-Arábia, emellett a nyugati és más médiumokban is széles körben terrorista szervezetként említik.
[13] helyettesek által vívott háború
[14] Aliansz: A Magyar Evangéliumi Szövetség több, mint 150 éves, melyben Krisztus-hívő személyek, gyülekezetek és szervezetek fognak össze a misszióért.