Százéves az egyetemi evangélikus lelkészképzés

Dies academicus – Százéves az egyetemi szintű evangélikus lelkészképzés címmel tartottak tudományos konferenciát április 21-én Sopronban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium dísztermében. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az Evangélikus Országos Gyűjtemény által szervezett esemény ünnepélyes záróakkordjaként hárman kaptak díszdoktori címet az egyetemtől.

image

 

Részletek

Krisztus alapjára építve

Új gyülekezeti ház Öttevényben

 

20221008 Otteveny gyulekezetei haz megaldasa foto Adami Maria 2

Arról a Krisztusról tanúskodunk, akinek az alapjára épült az egyház – hangsúlyozta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője a meghívón is szereplő Ef 2,20–22 alapján tartott igehirdetésében. „Benne rejlik Isten ajándékának lehetősége, benne Isten minket is szeretne megszólítani, a vele való közösségbe bevonni” – fogalmazott Szemerei János.

Részletek

Megvan a pénz a korszerűsítésekre

Lassanként nekiláthatnak a szakemberek a munkálatoknak, a csornai evangélikus közösség ugyanis forrást nyert a gyülekezeti terem és templom energetikai rendszerének felújítására.

image

 

Részletek

Közérdekű

Információk a rezsivel összefüggő gyülekezettámogatási eljárásról

erik mclean a3t5yfME32g unsplash

Részletek

Elköteleződve és szolgálva

 Szentes Ernőné Boór Irma – nyugalmazott főkönyvelő, gyülekezeti felügyelő (Siófok)

Láthatóan evangélikus: Szentes Ernőné Boór Irma

Részletek

Ahol rendet és békességet lehet találni

A felújított gyülekezeti házért és parókiáért adtak hálát Iharosberényben

20220917 Iharosbereny felujitas utani halaadas foto Adami Maria 2

Részletek

Beiktatták a soproni Fabricius Endre Szeretetotthon intézményi lelkészét

Isten embereinek szükségük van az ő Lelkének vezetésére, vezérlésére – emelte ki Róm 8,14 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. Isten Lelke nem öncélúan hív el embereket, hanem követévé tesz, a ránk bízott kincsek továbbadására szólít.

2023.01.13 Sopron Fabricius Hegedus Attila lelkesziktatas foto Adami Maria 7

Részletek

Ha az Úr építi a házat

 Megújult a büki parókia

Meg­szé­pült, hasz­nál­ha­tób­bá vált, és a vá­ros­kép­be is job­ban il­lesz­ke­dik a büki evan­gé­li­kus lel­kész­lak. A si­ke­res fel­újí­tá­sért is­ten­tisz­te­let ke­re­té­ben adott hálát a Vas me­gyei város gyü­le­ke­ze­te. A jú­li­us 10-i ün­ne­pi al­kal­mon Sze­me­rei János, a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke hir­det­te Isten igé­jét, a fel­újí­tott épü­let­re pedig Ros­tá­né Piri Magda, a Vasi Egy­ház­me­gye es­pe­re­se kérte Isten ál­dá­sát.

Megújult a büki parókia

Részletek

V6 egyházvezetői egyeztetés

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Immár har­ma­dik al­ka­lom­mal tar­tot­tak in­for­má­lis ta­lál­ko­zót no­vem­ber 29-én és 30-án a közép-eu­ró­pai egy­há­zak ve­ze­tői. A Vi­seg­rá­di, avagy V6-ok­ként em­le­ge­tett össze­fo­gás al­kal­mát ez­út­tal Kő­sze­gen ren­dez­ték meg. A be­szél­ge­té­sek­ben a lel­kész­után­pót­lás ki­hí­vá­sa­it és az egyes egy­há­zak által al­kal­ma­zott stra­té­gi­á­kat jár­ták körül ez al­ka­lom­mal a cseh, len­gyel, szász, szlo­vák és ma­gyar részt­ve­vők, ami­hez a kő­sze­gi evan­gé­li­kus kö­zép­is­ko­la és a helyi gyü­le­ke­zet biz­to­sí­tott ven­dég­sze­re­tő hát­te­ret.

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Részletek

Elkötelezetten, céltudattal Stikl Andrea ordinációja Kaposváron

Stikl Andrea ordinációja Kaposváron

Isten cso­dá­la­tos út­ja­i­nak le­het­tek tanúi mind­azok, akik részt vet­tek Stikl And­rea or­di­ná­ci­ó­ján jú­ni­us 18-án a ka­pos­vá­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban. A teo­ló­gus­hall­ga­tót Sze­me­rei János püs­pök avat­ta lel­késszé, aki egy­kor meg­ke­resz­tel­te és kon­fir­mál­ta őt, sőt ko­ráb­ban még szü­le­i­nek a há­zas­ság­kö­té­sét is meg­ál­dot­ta.

20220618 Stikl Andrea ordinacioja Kaposvar foto Adami Maria 13

Részletek

Megemlékezés Selmeczi Lajos evangélikus lelkészről

Selmeczi Lajos evangélikus lelkész

(1938–2022)

Nyolc­van­négy éves ko­rá­ban, ok­tó­ber 30-án el­hunyt Sel­me­czi Lajos nyu­gal­ma­zott evan­gé­li­kus lel­kész. Bú­csúz­ta­tá­sa no­vem­ber 18-án volt a bo­ko­di temp­lom­ban. Alább Szabó Vil­mos nyu­gal­ma­zott lel­kész rá em­lé­ke­ző so­ra­it ol­vas­hat­ják.

Selmeczi Lajos nyugalmazott lelkesz gyaszjelentes

„Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20,9)

Részletek

In memoriam Győr Sándor evangélikus lelkész (1945–2022)

Életének 77. évében, 2022. április 22-én elhunyt Győr Sándor nyugalmazott evangélikus lelkész. Május 27-én, Pétfürdőn kísérték utolsó földi útjára. Alább szolgatársa, Zsednai Józsefné róla írt sorait olvashatják.

Győr Sándor

Részletek

Nem önmagáért áll Isten háza

Megújult a vérteskethelyi templom

A jelenlegi formájában 1936 óta álló vérteskethelyi templom szebb lett, mint új korában. Ezért adtak hálát a Szákszendi Evangélikus Egyházközséghez tartozó leánygyülekezet tagjai október 29-én.


20221029 Verteskethely halado IT foto Adami Maria 3

Részletek

Az együttlét öröme

Újra ülésezett a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület

Bár határok, néha kontinensek választanak el egymástól, lélekben és Krisztusban mindvégig egyek vagyunk. Ennek jegyében töltöttek el a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület tagjai két napot testvéri közösségben, egymás megismerésének igényével június 7–8-án Budapest II. kerületében, a Klebelsberg-kastélyban.

Újra ülésezett a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület

Részletek

Elhunyt Selmeczi Lajos nyugalmazott evangélikus lelkész

Öröméneklés újra közösségben

Hosszú szünet után rendezhették meg az országos evangélikus kórustalálkozót

A Covid-járvány életünk minden színterén nagy veszteségeket okozott, de legerőteljesebben talán az énekkarokat sújtotta. Ezért volt nagy öröm, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottsága május 21–22-én Győrben országos kórustalálkozót rendezhetett. Itt megjelenhettek azok az énekkarok, amelyek már kellően megerősödtek a kényszerű szünet után.

20220521 22 Gyor orszagos korustalalkozo foto Adami Maria 6

Részletek

Harmincéves a Luther Márton Evangélikus Kollégium

Közel 150 diáknak ad otthont a kollégium Nyíregyházán

Három évtizede működik a megyeszékhelyen a Luther Márton Evangélikus Kollégium. A jeles alkalomból jubileumi ünnepséget és istentiszteletet rendeztek az intézményben kedd délután – adta hírül a Szon.hu hírportál.

Harmincéves a Luther Márton Evangélikus Kollégium

Részletek

Nagyapámtól unokámnak

Szemerei János püspök jegyzete

Anyai nagyapám száznegyven éve, 1882-ben született, az első unokánkat pedig az idei év tavaszára várjuk. A száznegyven esztendőnyi távolság kizárja a személyes és közvetlen kapcsolat lehetőségét. Vagy mégsem?

Szemerei Janos farag foto Adami Maria

Részletek

Használaton kívüli templomot vett Varnus Xavér orgonaművész Mezőlakon

„Ez annyira spontán volt, mint az esetemben minden – közölte Varnus Xavér a Veol.hu megkeresésére. – Egy újságban kikandikált a cikk címe, hogy eladják a templomot. Éreztem, ezt meg kell venni.
 

Használaton kívüli templomot vett Varnus Xavér orgonaművész Mezőlakon

Részletek

A teljesség előszobája

Negyedszázada áll a kisfaludiak temploma

Jubilate vasárnapján a hálaadó emlékezés öröme töltötte be a kisfaludi leánygyülekezet templomát. Jubileumi öröm, hiszen a 25 évvel ezelőtt, 1997. május 4-én felszentelt új templomáért adott hálát a gyülekezet.

20220508 Kisfalud templom 25 evfordulo foto Kissne Varga Katalin 1

Részletek

Isten jóságára emlékezni Kaposváron beiktatták Hegedüs Gábor lelkészt

Kaposváron beiktatták Hegedüs Gábor lelkészt

Az egykori konfirmandusával közös emlékek felidézésén túl Szemerei János az Isten tetteire való emlékezés fontosságára irányította a figyelmet a meghívón is szereplő Zsolt 103,2 alapján tartott prédikációjában.
 

20221015 Kaposvar lelkesziktatas Hegedus Gabor foto Adami Maria 1

Részletek

Istentől kapott mérföldkövek

Beiktatták a nagyvelegi gyülekezet új lelkészét

Szemerei G. Benjamin személyében a huszadik parókus érkezett meg a nagyvelegi evangélikus gyülekezetbe. A megválasztott lelkészt május 7-én Szarka István, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese iktatta be új tisztségébe, igehirdetéssel pedig nagybátyja, Szemerei János püspök szolgált az ünnepi alkalmon. A liturgiában és az úrvacsoraosztásban az egyházközség előző lelkésze, Bence Győző is közreműködött.

20220507 Nagyveleg Szemerei G Benjamin lelkesziktatasa foto Adami Maria 10



Részletek

Eszköz Isten álmában

Kívül-belül megújult a templom Öcsön

20221015 Ocs halaado istentisztelet foto Adami Maria 2

Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kovács Viktor helyi lelkész és Darvas Georgina teológushallgató szolgált. A püspök Istennek az emberekről szőtt álmáról beszélt 1Móz 28,10–19 alapján tartott prédikációjában.

Részletek

Isten országa közös ügyünk

Beiktatták Németh Kitti másodlelkészt Bobán

Történelmi pillanat tanúi lettek a bobai evangélikusok: a gyülekezet történetében először került sor április 23-án másodlelkész szolgálatba állítására. Unokahúgát, Németh Kittit Rostáné Piri Magda vasi esperes, a bobai egyházközség parókusa iktatta be új tisztségébe. Az úrvacsorás istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában és az úrvacsoraosztásban részt vállalt Baranyay Csaba espereshelyettes, kőszegi lelkész és Tóth-Rosta Izabella nádasdi lelkész is.

20220423 Boba masodlelkesziktatas foto Leiner Beata 15



Részletek