A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye története
A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye a Dunántúl területileg legnagyobb, ugyanakkor a legkisebb lélekszámú esperessége. A Somogy és Zala megye területét lefedő, még Veszprém megyébe is átnyúló egyházmegyében, tizennyolc gyülekezetben, tizennyolc lelkészünk, 486 településen mintegy tízezer evangélikust gondoz.
A reformáció Zala és Somogy vármegyében gyorsan terjedt, sőt, a nyugati határ közelsége elősegítette megszilárdulását is. Az itt élő vagy birtokokkal rendelkező vezető főúri családok (Nádasdyak, Zrínyiek, Bánffyak, Széchyek, Vésseyek, Enyingi Törökök és a Batthyány család egyik ága) pártfogásának és a végvári katonaság buzgólkodásának következtében nagyobb részben már a 16. század közepére számos virágzó evangélikus gyülekezet alakult mindkét vármegyében.
A magyarországi ellenreformáció lelke a jezsuita Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek (1616-tól) volt, aki ékesszóló prédikációival, élőszóval és a sajtó útján folytatott hitvitáival számos előkelő családot térített vissza a katolikus egyházba.
Egy-egy főúr vagy nagybirtokos rekatolizálása gyülekezetek, templomok és iskolák elvesztésének sorát vonta maga után. Gyakorlattá vált a templomfoglalás és -rombolás, iskolák bezárása és elkobzása, papok és tanítók bebörtönzése, a nyilvános vallásgyakorlat megakadályozása.
Különösen I. Lipót (1657–1705) uralkodása alatt szenvedtek az evangélikus és református eleink. Az 1671-től 1681-ig terjedő évtizedet a magyar protestáns egyház „gyászévtizede”-ként tartjuk nyilván. A protestantizmus felszámolását célul tűző Kollonich Lipótnak sikerült az evangélikus egyházi szervezetek csaknem tökéletes szétbomlasztása a 17. század végére, és csak II. Rákóczi Ferenc szabadságharca kapcsán volt lehetőség (1704) átmenetileg a szuperintendenciák megszervezésére, illetve fenntartására.
A Carolina Resolutio(1731) értelmében csak az artikuláris helyeken gyakorolhatták nyilvánosan vallásukat a nem katolikusok. A Zala megye északnyugati részén nyilvánosan erre legközelebb csak a nemesdömölki (ma Celldömölk része) artikuláris helyen volt lehetőségük. Itt gyűlt össze a nagyobb ünnepeken fél Vas vármegye és fél Zala vármegye evangélikussága istentiszteletre, amelyen legtöbbször három – magyar, német, vend – nyelven hirdették az igét, szolgáltatták ki az úrvacsorát. Somogy területén Iharosberény és Surd működött artikuláris központként.
A türelmi rendelet megjelenése után feléledt gyülekezetek templomokat és iskolákat építettek, lelkészeket és tanítókat választottak. Az egyházközségek újabb esperességekbe csoportosultak. Rövid idő alatt az eddigi 3 egyházmegye helyett 13 lett a Dunántúlon.
A forradalom hangulatában fogalmazott 1848. évi XX. törvénycikk kimondta a bevett felekezetek teljes egyenlőségét és viszonosságát. A szabadságharc bukása után szomorú évek következtek. Az 1848. évi XX. tc. elvei messze kerültek a megvalósítástól. Az egyházmegyei gyűléseket betiltották, csak 1860-ban enyhült a helyzet. Ám a kossuthi elvek megvalósítása csak évtizedek múltával, részletekben történhetett meg.
Az egyházmegye a XX. század elején tovább erősödött. A zalai megyeszékhely evangélikusainak önállósodását a somogyiak is követték. 1916-ban Kaposváron is lelkészt választottak, leváltak Ecsenytől, és megalakították egyházközségüket. Az I. Világháború a somogy egyházmegye gyülekezeteit is próbára tette. Sorra vonultak be a gyülekezetek férfitagjai katonának, és nem ritkán velük együtt hadba vonultak a templomok harangjai is.
A trianoni országcsonkítás súlyosan érintette a somogyi és kemenesaljai egyházmegyét is, számos gyülekezet a határ túlsó oldalára került.
Somogy és Zala területén több missziói kör, illetve missziói központ alakult a 30-as években. Szükségességük vitathatatlan. Az egyre jobban szétszóródott evangélikusok „megmentésére” ez mutatkozott a leggyorsabban és legjobban járható útnak. Ebben az időszakban vármegyéink (Somogy és Zala) egyházmegyéiben élénk építkezések folytak.
A második világháború után az ország politikai berendezkedése is megváltozott, és ez különösen 1948-at követően meghatározta az egyházak életterét is. Döntött anyagi helyzetükről, új ideológiát dolgozott ki megítélésükre, s beleszólt elöljáróik kiválasztásába.
Az 1952-es zsinat 16 egyházmegye létrehozásáról döntött, s ebben több megye összevontan, több önállóan, ugyanakkor – a legnagyobb lélekszámú evangélikust tömörítő – Békés megye két egyházmegyeként (Kelet-Békési és Nyugat-Békési) szerepel. Somogy és Zala megye 24 egyházközsége egy egyházmegyébe került, megalkotva a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyét. Mai formáját a 1997-2000-ig tartó VII. zsinat döntése alapján nyerte el.