Hetvenöt éves Isten háza Zsebeházán
A templom felszentelésének hetvenötödik évfordulójára emlékeztek a Győr-Moson-Sopron vármegyei Zsebeházán – a Vadosfai Evangélikus Egyházközség szórványában – május 10-én, Rogate vasárnapján. Az ünnepi istentiszteleten Varga Tamás, a Soproni Egyházmegye esperese szolgált igehirdetéssel, Fatalin Helga lelkész pedig a gyülekezet történetébe és az úgynevezett Aranykönyv feljegyzéseibe adott betekintést.
Zsebeháza első írásos emléke 1346-ból való, az evangélikusok jelenléte pedig több évszázadra nyúlik vissza. A 17. században saját lelkészük volt, majd az úgynevezett artikuláris időszakban, 1681-től a közeli Vadosfára jártak istentiszteletre. 1847-ben harangtornyot állítottak, 1873-ban pedig felépült az evangélikus iskola és a kántortanító lakás.
Amikor százharminc évvel ezelőtt, 1896-ban Gyurátz Ferenc püspök meglátogatta a gyülekezetet, itt is – mint minden más egyházközségben, ahol megfordult – két dolgot szorgalmazott: alakuljon nőegylet, és vezessenek úgynevezett aranykönyvet, amelyben a mindenkori adományokat és az adományozók nevét örökítik meg. Mindkét javaslatot megfogadták. Miután 1948-ban államosították az iskolát, ahol addig a hitéleti alkalmakat is tartották, a közösség elhatározta, hogy egy imaházra kezd el gyűjteni. 1949. május 22-én, Rogate vasárnapján jegyezték fel az első ilyen célú felajánlást. Az elkészült hajlékot 1951. június 3-án Túróczy Zoltán püspök szentelte fel. A kétezres évek elején a kárpótlásként kapott összegből tudták korszerűsíteni.
Varga Tamás igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus jelenléte nem a falak nagyságától függ, hanem a benne összegyűlő hívek hitétől. Felidézte: amikor a faluban nem volt templom, akkor is volt gyülekezet, mert az egyház nem az épületekben ragadható meg, hanem a Krisztusban hívő emberek közösségét jelenti. A világ szemében talán jelentéktelen ez a hely és ez a gyülekezet. Jézus azonban nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szívben. Isten országában nem a méret a fontos, és Krisztus jelenléte sem attól függ, hogy hányan vannak jelen egy alkalmon.
A kisközösségek – tette hozzá az esperes – őriznek valami nagyon-nagyon fontosat: az egymásra figyelést, a személyes hitet, a testvéri összetartozást és szeretetet. Az pedig, ahogyan az ünnepi alkalomra készült a gyülekezet – elbontották a templom előtti kerítést, megnyitották a teret és új járdát tettek le –, azt mutatja, hogy a zsebeházai evangélikusok nem egy elzárkózó, hanem egy hívogató, befogadó közösség. Abba a reménységbe kapaszkodhat, amit Jézus hagyott örökül: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
