„Krisztus arcát ragyogjátok!”
Kettős lelkésziktatás Bobán

A Bobai Evangélikus Egyházközség közgyűlése Németh Kittit parókus lelkészévé, Nagy Dánielt pedig másodlelkészévé választotta. Beiktatásuk október 4-én történt ünnepi istentisztelet keretében.
Az Ef 4,1b–3 alapján tartott ünnepi igehirdetésében Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke rávilágított a lelkészek gyülekezetben betöltött meghatározó szerepére. Kiemelte, milyen gazdag tartalommal bír az, amivel Pál apostol int: legyetek méltók! Méltónak lenni ugyanis egyszerre szép és igen nehéz feladat. A megtartó és építő lelkipásztori munkát a püspök a múltat a jövővel összekötő hídként jellemezte, és a bibliai igeszakaszból kiemelt tulajdonságokat alapértékként határozta meg. Az alázatosság, a szelídség és a türelem a krisztusi szeretet alapjegyei. Aki e tulajdonságokat gyakorolja, az Krisztus és az üdvösség fényét ragyogja. Útravaló jókívánságát Szemerei János ebben a gondolatban foglalta össze: „Krisztus arcát ragyogjátok a gyülekezetben!”
Miután megtörtént a lelkészi meghívólevél átadása és a kézadás, Baranyay Csaba, a Vasi Egyházmegye esperese ünnepélyesen beiktatta Németh Kittit a Bobai Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi, valamint Nagy Dánielt a másodlelkészi hivatalába. A jelen lévő lelkészek igei áldással és az ősi Confirma közös eléneklésével indították útnak a frissen beiktatott pásztorokat.

Nagy Dániel másodlelkész az igehirdetésében (Jn 15,1.5 alapján) a termést érlelő munkáról és arról a reménységről beszélt, hogy a gyülekezetnek az Igével – mint igazi szőlőtővel – való élő kapcsolata gyümölcsöző lehet a közösség épülése szempontjából. Ugyanakkor az ige figyelmeztetés is: csak Krisztussal együtt lehet gyülekezetet, Isten országát építeni – ő nem nélkülözhető! Egyben reménység is az ige, hiszen Krisztus jelenlétét ígéri: „…aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt…”
Az úrvacsorával záruló istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen több köszöntés is elhangzott; többek között Mórotzné Kiss Györgyi, a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat vezetője köszöntötte a lelkészeket, hiszen a diakóniai szolgálat is szerves része a bobai lelkészi szolgálatnak.
Szemerei János püspök az újonnan iktatott lelkészek mellett Rostáné Piri Magdolna nyugdíjba vonuló lelkészhez fordult. Kiemelte áldozatos és hűséges szolgálatát, amely értékteremtő volt, és a Bobai Evangélikus Egyházközség gyülekezeteinek épülését szolgálta. Az egyházközség korábbi lelkipásztora így fogalmazott: „Ami itt van, minden azért van, hogy a gyülekezet épüljön – elsősorban Krisztus szeretetéből.”
Németh Kitti beiktatott parókus lelkész rövid beszédében köszönettel és reménységgel szólt ennek a „szeretetstafétának” a továbbviteléről.

