Felújították Gyurátz Ferenc püspök szobrát Pápán
Gyurátz Ferenc halálának századik évfordulója alkalmából restaurálták az egykori dunántúli püspöknek a pápai evangélikus templom előtt álló mellszobrát. A régi fényében tündöklő alkotás ünnepélyes átadását augusztus 31-én tartották.

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke Zsid 13,7 alapján tartott prédikációjában felidézte elődjének életét és szolgálatát. Elmondta, a „tudós lelkészként” ismert Gyurátz nagy figyelmet fordított az oktatásra, szociálisan érzékeny volt, és fontosnak tartotta, hogy az Isten ügyéről szóló tanúságtétel, az istentisztelet és a közösségi élet rendezett keretek között folyjon. „Isten fölhasználta őt abban, hogy a jó hír – amelyből ő is táplálkozott és merített – hozzánk is eljusson” – mondta Szemerei János.

A pápai gyülekezet kórusa egy Gyurátz Ferenc által írt énekkel tisztelgett az egyházvezető emléke előtt. Majd Polgárdi Sándor, az egyházközség lelkésze emlékezett meg szolgálati elődjének életéről, akit 1872-ben választottak meg Pápára, és ott iskolát, paplakot, templomot épített. Polgárdi Sándor felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy Gyurátz Ferenc halálának századik évfordulója alkalmából összeállítottak egy kiállítást, amely megtekinthető a gyülekezeti házban.
A Lux Elek szobrászművész által készített, mészkő talapzaton álló bronz mellszobrot 1932-ben állította a dunántúli evangélikus egyházkerület. Mostani felújítása a gyülekezeti tagok adományai mellett az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületnek, a Veszprémi Egyházmegyének, valamint Pápa Város Önkormányzatának a támogatásával valósulhatott meg. Az emlékmű tisztítását és helyreállítását Pák András restaurátor, illetve Szeleczky Imre kőfaragómester és munkatársai végezték.
Az ünnepség zárásaként Szemerei János püspök, Polgárdi Sándor lelkész, Venczel Csaba felügyelő, Vajda Imre másodfelügyelő, valamint Grőber Attila polgármester, továbbá Szücs Gábor, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója koszorút helyeztek el a restaurált szobor előtt.