Istenre bízott magok

Új evangélikus óvoda Kötcsén

image

Az evangélikus egyház fenntartásába került át a Rozmaring Óvoda Kötcsén. A községháza épületében elhelyezkedő, huszonöt gyermeket befogadó egycsoportos intézmény a szőlősgyöröki Dél-balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola tagintézményeként működik tovább.

01

A szeptember 1-jén tartott évnyitó ünnepségen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke kérte Isten áldását az óvodásokra és a pedagógusokra. Az óvodások műsorát követően a püspök 5Móz 32,11 alapján a fiókáiról gondoskodó sas képével szemléltette a gyerekeknek és a szülőknek Isten gondviselését.

02

Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-​zalai esperes, intézményi lelkész pedig a magok példáján keresztül beszélt a bizalom fontosságáról. „Istenre rábízhatunk mindent, hogy a ránk bízott apró kis magok növekedni tudjanak az ő szeretetében” – fogalmazott.

Köszöntőt mondott továbbá Feledy Gyula, a község polgármestere, valamint Vargáné Naár Szilvia, a tagintézmény vezetője.