Nemcsak épület, hanem emlékezet

Megújult a templom Pogányszentpéteren

01

Hálás szívű testvérekkel telt meg augusztus 16-án a Somogy vármegyei Pogányszentpéter evangélikus temploma. A közösség ez alkalommal adott hálát azért, mert elkészült templomuk felújítása az év elején kapott tizenötmillió forintos állami támogatásból.

Korábban – még az 1960-as években is – iskolaként működött a templom, de már akkor is volt tornya. Az épület az évek alatt elhasználódott, a felújításra nagy szükség volt. A támogatási összegből elkészült a teljes külső és belső festés, valamint kicserélték a nyílászárókat, és a régi fűtésrendszer helyett hűtő-​fűtő klímát kapott az épület. A templomtorony kupolája viszont a régi állapotában maradt, ezt a közeljövőben szeretné felújítani a helyi evangélikus közösség.

A hálaadó istentiszteleten tartott prédikációjában Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke arról szólt: bár fontos, hogy egy templomnak legyen tornya, hisz ez is hívogatja az embereket, és felfelé, a magasba mutat, ugyanakkor fontosabb az, ami bent, a falakon belül történik. Mert „erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál” (Péld 18,10). Az Úr az, aki reményeink szerint szól az igehirdetésben, közénk jön az úrvacsorában.

Az istentisztelet után az ünnepi közgyűlésen felszólalt Kelei Zita, a Fidesz Somogy vármegye 2. számú választókerületi elnöke. A hagyományról és a megújulásról is szólva elmondta, a nyílászárók cseréje és a klíma felszerelése modern külsőt kölcsönöz az épületnek, de a megtartó Isten rendje és szeretete tartja meg az életünket.

Flinger Tamás, a község polgármestere – a gyülekezet aktív tagja – hálás szívvel köszönte meg a felújításban közreműködők segítségét, a gondnokok, presbiterek és a kivitelezők munkáját. „Számunkra a templom nemcsak épület, hanem emlékezet: a múlt és a jelen találkozása, ahol az elődök keze nyomát ma is érezzük a falakban, a padokban, sőt a közösség lelkében is” – fogalmazott.

Végh Szabolcs, a Somogy-​Zalai Egyházmegye felügyelője – miután köszöntötte a gyülekezetet – megénekeltette a jelenlévőket a Térj be vendég, hozzám! kezdetű dallal, majd átadta az egyházmegye ajándékát Kadlecsik Zoltán helyettes lelkésznek. A beszédek sorát Smidéliusz Zoltán volt egyházmegyei felügyelő zárta négy bibliai igével, rámutatva arra, hogy egyedül Istenre kell figyelni, mert ő végtelen, így szeretete és hűsége is végtelen.

A közgyűlés után a helyi iskola-​óvoda épületébe várták a jelenlévőket bőséges szeretetvendégségre.

02