Isten közelében lenni

Tordason lelkésszé avatták Udvaros Dórát

image

„De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak, hirdetem minden tettedet.” (Zsolt 73,28) Az Udvaros Dórát konfirmandus kora óta kísérő ige hangzott fel a tordasi templomban június 28-án tartott ordinációján is. A gyúrói társgyülekezetben felnőtt teológust Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke avatta lelkésszé. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Pángyánszky Ágnes egyetemi docens, a Gyakorlati Teológia Tanszék és a Gyakorlati Intézet vezetője, valamint Süller Zsolt, a Tordas–Gyúrói Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze vett részt.

01

Szemerei János püspök a meghívón is szereplő Zsolt 73,28 alapján tartott prédikációjában kiemelte: a lelkészi szolgálat nem könnyű, mert olyasmiről beszélünk, amit nem ért, nem ismer a környezet. „Fontos szólni arról, amit megismertél, mert ebbe kapaszkodhatunk” – biztatta a szolgálatba lépő fiatal lelkészt, Istennek a saját életében is megtapasztalt folyamatos jelenlétére és vezetésére utalva.

02

A lelkészi eskü és a megerősítő áldás elhangzása után a frissen felavatott lelkész a püspökkel együtt, illetve Bence Győzőnek, a tordas–gyúrói közösség másik lelkészének a közreműködésével osztott úrvacsorát a gyülekezetnek.

03

Az istentisztelet végén hangoztak el a köszöntések. Elsőként Szemerei János püspök adta át Udvaros Dórának az ordinációs emléklapot és az első szolgálati helyről szóló megbízólevelet. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről dr. Korányi András rektor és dr. Pángyánszky Ágnes gratulált az újonnan avatott szolgatársnak. Jókívánságait tolmácsolta tovább Szarka István fejér-komáromi esperes, valamint a gyulai gyülekezet nevében – itt végezte Udvaros Dóra a hatodéves gyakorlatát – Pápai Attila lelkész és Liska András, a Déli Egyházkerület felügyelője. Süller Zsolt lelkész, illetve a tordas–gyúrói gyülekezet felügyelői, Milichovszkiné Szalai Ilona és Horváthné Szalai Eszter a felnevelő közösség részéről köszöntötték a lelkésznőt, a gyülekezeti tagok pedig énekkel fejezték ki örömüket.

04

Zárásként a frissen felavatott lelkész fejezte ki háláját Istennek, családjának, gyülekezetének és mindazoknak, akik támogatták a szolgálatba állásig vezető útján. Az együttlét a gyülekezeti ház udvarán tartott szeretetvendégséggel folytatódott.

 

05

Udvaros Dóra Székesfehérváron született 1994-ben. A Fejér vármegyei Gyúrón nőtt fel, hatgyermekes nagycsaládban. 2009-ben konfirmált és keresztelkedett meg. Lelkészének, Süller Zsoltnak a személye, hite és példája nagy hatással volt rá, bekapcsolódott az ifjúsági közösségbe is. Középfokú tanulmányait Budapesten, egy élelmiszer-ipari iskolában végezte, öt évfolyamos képzésben, német nyelvi osztályban. Ekkor még cukrásznak készült.

2010-ben jutott hitre, és már ekkor megfogalmazódott benne, hogy a jövőben emberekkel szeretne foglalkozni, és Isten szeretetéről akar szólni azoknak, akiket ő majd rábíz. 2014-ben érettségizett, munkába állt, és közben a Károli Gáspár Református Egyetem szociális munka szakképzésére járt.

2016-tól másfél éven keresztül hajléktalanok között dolgozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. Ebben az időszakban kapott elhívást Istentől a lelkészi szolgálatra. 2018 szeptemberében kezdte meg tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán. Közben 2021 szeptembere és 2023 februárja között ösztöndíjjal a németországi Neuendettelsauban tanult.

Hatodéves gyakorlatát a gyulai gyülekezetben végezte, Pápai Attila lelkész mentorsága alatt. Itt ismerte meg vőlegényét, akivel idén augusztusban kötik majd össze életüket. Szolgálatát az Iharosberény–Vései Társult Evangélikus Egyházközségben kezdi meg beosztott lelkészként.

Azt érzi, Istentől kapott legnagyobb ajándéka az, hogy szeretni tudja az embereket, kortól, nemtől, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Ezzel a lelkülettel kapcsolódott be egyházunk cigánymissziójába is.

Személyes hitvallása a szolgálatba indulás kezdetén: „Hiszem és vallom, hogy Krisztus szeretete mindenre elég. Az ő kegyelme és szeretete képes életeket átformálni. Ezt a szeretetet szeretném hirdetni és képviselni egész életemmel és szolgálatommal.”