Megemlékezés Selmeczi Lajos evangélikus lelkészről
Selmeczi Lajos evangélikus lelkész
(1938–2022)
Nyolcvannégy éves korában, október 30-án elhunyt Selmeczi Lajos nyugalmazott evangélikus lelkész. Búcsúztatása november 18-án volt a bokodi templomban. Alább Szabó Vilmos nyugalmazott lelkész rá emlékező sorait olvashatják.
„Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20,9)
Selmeczi Lajost (Bokod, 1938. augusztus 21. – Tatabánya, 2022. október 30.) a háború utáni ébredésben érintette meg Isten igéje, és egész életében fogva tartotta. Először szakmát tanult, és vasárnapi iskolát vezetett szülőfalujának gyülekezetében, nagy lelkesedéssel tanított bennünket. Itt találkoztam vele, és a tanár-diák kapcsolat testvéri, baráti viszonnyá fejlődött. A gyülekezetben ifjú presbiterként szolgált.
A csontjaiba rekesztett tűz azonban nem hagyta nyugton. Harminckét évesen gimnáziumba iratkozott, hogy az érettségi után teológiát tanulhasson, és lelkészként szolgáljon. Közben házasságot kötött Juhász Ágnessel. 1972 és 1995 között Isten hét gyermekkel áldotta meg házasságukat; közülük két fiú is lelkész lett (Selmeczi Lajos Péter és Géza Tamás).
Feleségének és szüleinek a támogatásával Selmeczi Lajos 1974-ben megkezdte teológiai tanulmányait az Evangélikus Teológiai Akadémián, nappali tagozaton. Teológushallgatóként 1977 és 1980 között Monoron szolgált, onnan járt be Budapestre, és közben végezte a gyülekezeti munkát feleségével közösen. Monoron volt az ordinációja 1979. július 29-én. Szentelési igéje: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) A Monoron töltött évek alatt lakhatóvá tették a lelkészlakást, bővítették a gyülekezeti termet, renoválták a templomot és villamosították a harangokat.
1980-tól Galgagyörk és Váckisújfalu lett a szolgálati területe, majd 1983-tól 1990-ig Sikátor és Veszprémvarsány, ahol ez alatt az időszak alatt kívül-belül renoválták a templomot. Egy villámcsapás következtében leégett a torony, és az orgona is megrongálódott, ezeket fel kellett újítani. Ebből a hét esztendőből négy évig Bakonyszentlászlón, Bakonytamásin, Zircen és szórványaikban is végeztek a szolgálatokat. Az utolsó évben már mint a szákszendi gyülekezet megválasztott lelkésze maradt helyettesíteni.
Szák, Szend és a vérteskethelyi filia volt Selmeczi Lajos szolgálati helye egészen nyugdíjba vonulásáig. Itt a szendi parókia bővítésének befejezése, a templom renoválása, illetve a vérteskethelyi gyülekezeti ház felépítése egészítette ki a lelkészi feladatokat. Mivel ekkor családjának már Tatán volt háza, a parókián rendszeresen gyermek- és ifjúsági programok, nyáron pedig táborok zajlottak.
2000-ben nyugdíjba vonult. Ahogy az évek teltek, a tatai szép nagy ház kiürült. Ezekben az években sem tétlenkedett. Nyugdíjasként, 2000 és 2012 között Szarvason, a Középhalmi Misszióban végzett szolgálatot az alkohol- és szenvedélybetegek körében dr. Sárkány Angyal szakképzett orvos segítségével. Emellett 2003–2004-ben helyettesítő lelkész volt Tatabányán. Mindeközben feleségével a tatai gyülekezet aktív tagjai voltak, és a helyi lelkésszel testvéri kapcsolat tartottak.
Az elmúlt tíz évben a számítógép és az internet segítségével naponta sokakhoz eljuttathatta rövid áhítatait, gondolatait.
Nemrégiben egy panzióban ünnepelték felesége születésnapját, csak ők voltak vendégek. Családias melegséggel vették körül őket a dolgozók. A nagy élménnyel hazatérve elkezdte a kert téliesítését, de pár nap múlva kórházba került. Ágyához kérette gyermekeit, s a távozásra készülve megáldotta, majd a következő szavakkal vigasztalta őket: „Ne sírjatok, adjatok hálát a sok szép áldásért, amit együtt átélhettünk, és hirdessétek az evangéliumot: Krisztus meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkért.”
Selmeczi Lajos október 30-án hunyt el, és november 18-án Bokodon, szülőfaluja templomában álltuk körül ravatalát. A vigasztalás igéjét Franko Mátyás tatai lelkész szólaltatta meg: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” (Zsolt 118,17) Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) nevében Adámi László nyugalmazott lelkész emlékezett a közös szolgálatra Jób 19,25 – „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött…” – alapján.
Egy élet most visszatért Teremtőjéhez. Mi így őrizzük emlékét. Őt pedig átadjuk teremtőjének Johann Sebastian Bach utolsó művének szavaival: „Trónusod elé járulok, Istenem, és alázatosan kérlek, ne fordítsd el kegyes arcod tőlem, szegény bűnöstől, adj nekem boldog véget, élessz föl az utolsó napon, Uram, hogy örökkön lássalak, ámen, ámen.”