Ne csak a falak újuljanak meg

Elkészült a gyülekezeti ház renoválása Tárnokrétiben

A templomot megbecsülő, arra gondot fordító elődök által elhelyezett sarokkőre épülhet a jelen – hangzott el október 10-én a tárnokréti evangélikus templomban, ahol a gyülekezet tagjai és a községből elszármazottak azért gyűltek össze, hogy hálát adjanak gyülekezeti házuk megújulásáért.

Tarnokreti

Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperese Ef 2,20–22 alapján tartott igehirdetésében elmondta: Tárnokrétiben a 17. századtól kezdve tizennyolc név szerint ismert lelkész szolgált, az előttünk járt nemzedékek pedig mindig is fontosnak tartották Isten országának az ügyét. Ők Krisztust tartották annak az alapnak, amelyre ráépül az egyház. A mai nemzedék sem építkezhet másra, egyedül Krisztusra, miközben a világ igyekszik gyökértelenné tenni az embert.

A Rábca-parti kistelepülés gyülekezeti háza 1978-ban épült a 18. századi templom szomszédságában. Az egyházközségnek ekkor már nem volt helyben lakó lelkésze, az épületet a rossz állapotban lévő egykori lelkészlakás helyén emelték. A gyülekezet a Magyar Falu Program keretében elnyert csaknem 30 millió forint pályázati összegből újította fel a házat. A beruházás keretében új nyílászárókat és külső hőszigetelést kapott az épület, megújult a vizesblokk és a világítás, valamint sor került a tető rendbetételére is. Az építkezést végző cég vezetője, Salakta Zoltán bejelentette: a gyülekezeti ház így már évtizedekig méltóképpen el tudja majd látni feladatát.

A gyülekezet lelkésze, Tubán József arra is figyelmeztette a gyülekezetet, hogy az újjászületett gyülekezeti ház és a csaknem egy évtizede külsőleg ugyancsak megújított templom csak akkor nem marad pusztán kő és tégla, ha a gyülekezet gondot fordít arra, hogy kihasználja az Istennel való találkozás lehetőségeit.

Tarnokreti 2

Szerző: Tubán József