„Az ítélő s megmentő” A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület pecsétje

Amikor az ezredfordulón megalakult a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, rögtön felvetődött a kérdés, hogy milyen jelképekben mutatkozzon meg az új egyházkerület, mit ábrázoljanak a legfontosabb szimbólumok, a pecsét, a címer, a zászló.

Az új intézmény első püspökének Ittzés János kőszegi lelkészt választották, aki a gyülekezete levéltárában őrzött, 1848. március 19-én keltezett püspöki körlevél pecsétjét javasolta alapnak. Utalva ezzel az egyháztörténeti folytonosságra is. Ebben az iratban Haubner Máté dunántúli szuperintendens „igaz hazafiságra” buzdítja lelkészeit. (Emiatt a szabadságharc bukása után Kufstein várbörtönét is meg kellett járnia.)

A híres dokumentum pecsétjén a közismert bibliai kép, a jó pásztor ábrázolása volt látható. A felirata pedig ez volt: „A’ DUNÁNTÚLI Á. V. EV. EGYHÁZKERÜLET PÖCSÉTE”. Ennek tulajdonképpen a másolata a mai egyházkerület pecsétje, ezzel a felirattal: „NYUGATI – DUNÁNTÚLI – EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET A. D. 1576.” A dátum a hegyfalui zsinatra utal, amely Nádasdy-birtok lévén jó ideig zsinati székhelye volt az egész dunántúli kerületnek. Az 1576. évi zsinaton fogadták el az Ágostai hitvallást, és választottak püspököt Szegedi Máté sárvári lelkész személyében. Ekkor alakult meg az ősi egyházkerület.

A pecséten szereplő „jó pásztor” ábrázolás arra utal, hogy a püspöknek jó és karizmatikus egyházvezetőnek kell lennie. Aki a pásztorok pásztora és lelki vezetője az egyházkerület népének.

Valahol olvastam, hogy érdemes megfigyelni: a juhok magatartása sok tekintetben hasonló az emberekéhez. Nyájösztön, szorongás, félénkség, csökönyösség, ostobaság, rossz szokások. Mindez megvan az emberben is. A pásztoroknak szó szerint életbe vágó szerepük van egy nyáj életében. A nyáj sorsa attól függ, milyen a pásztoruk. Lehetnek szelídek, jók, értelmesek, bátrak, önzetlenek a nyájuk iránti szeretetükben, mások pásztorolása alatt viszont a nyáj szenved és éhezik… Ha jobban megnézzük a pecsétet, akkor nemcsak a báránykát hazavivő pásztort láthatjuk, hanem a kezében egy evezőszerű lapátot is felfedezhetünk. Ez nem az egyház hajóját kormányzó Jézusra utal, hanem szórólapát. AKeresztelő János által elővetített prófécia elevenedik meg általa: aki utána jön, annak kezében szórólapát lesz. Az ókorban ezzel az eszközzel választották külön az apróra vágott szalmát és a pelyvát a búzától. A búza rögtön a földre hull, a pelyvát pedig elfújja a szél. A bíró már kezében tartja a szórólapátot…

Énekeskönyvünk 502. énekének első versében olvashatjuk azt, ami e pecsétről üzen felénk. Jézus az, aki ítélő s megmentő. És valóban, kezében ott az ítélet szórólapátja, amellyel elvész, aki könynyűnek találtatik. Ugyanakkor vállán ott az elveszett, de – általa – mégis megkeresett és megmentett bárány, amelyben magunkra ismerhetünk.

Életünk végén, az ítéletben pedig pontosan az lesz a mi egyetlen reménységünk, hogy a bíránk és az ügyvédünk is ugyanaz a Jézus lesz.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 37–37. számában jelent meg 2020. szeptember 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.