Evlelkész podcast: Önazonosságra és stabilitásra törekszik videóiban az ajkai lelkész

Nem volt nehéz a digitális átállás Kovács Viktor számára, hiszen Youtube-csatornáján advent óta rendszeresen ad közre tartalmakat, volt tapasztalata videós és podcast-anyagok készítése terén is. Ezért aztán gyülekezetének tagjai sem aggódtak azon, hogy nem lehet majd templomba menni, „a tisztelendő úr úgyis megcsinálja videóban!” – mondták. Érdeklődésünkre az ajkai lelkész elmesélte eddigi tapasztalatait.

Kovács Viktor ajkai lelkész videós „karrierje” a rádióval kezdődött. „Alapvetően engem mindig mindig is vonzott a rádiós miliő. Apám rádiós műsorvezető és zenei szerkesztő volt, így kis túlzással ott nőttem fel a rádióban. A következő lépcső a podcast-„forradalom” volt. (Ami érdekes módon először a YouTube-on keresztül ért el hozzám.) Nekem nagyon bejött, mert tematikusan és „magammal vihetősen” tudtam/tudok műsorokat hallgatni. Így elhatároztam, hogy én is fogok ilyet csinálni. 2019 adventjén kezdtem. – Mesélte a lelkész, aki számára nagy dilemma volt, hogy vajon videós tartalom legyen-e ezek mellé a podcastok mellé. Végül úgy döntött, hogy legyen, mert a videó mindig népszerűbb, fogyaszthatóbb, mint a „csak” audió. Másrészt pedig a YouTube az a netes platform, amin mindenki ott van, ahonnan mindenki fogyaszt. 

„Az egyértelmű volt, hogy az audió podcast-ok is felkerülnek a Youtube-ra statikus képpel. Ehhez pedig rövidebb (kb. 8-17 perces – prédikáció hosszúságú) videókat tesz fel, amiket először csak afféle „clickbait” csalogatónak szántam a podcast-adásokhoz. De aztán annyira népszerűek lettek már az elejétől, hogy az Evlelkész-„brand” a podcast-adásokkal egyenrangú ága lett. Ehhez jött be most harmadiknak az istentiszteletek videói.”

A videók témáját mindig az adott egyházi év időszaka adja. Mivel adventben kezdte el a videókat (is) így adott volt, hogy erről a témáról beszéljen, aztán jött a karácsony és így kialakult, hogy az első „évad” az egyházi ünnepek lesznek. Röviden, ismeretterjesztősen, sokszor viccesen beszél az ünnepekről, az egyházi évről. Kísérletezik más témákkal is sorozatokat ajánl vagy épp a templom részeit mutatja be. A böjti időszakban afféle hangos Bibliát készített, Lukács evangéliumát olvasta fel zajokkal, zörejekkel, hangeffektekkel színesítve. 

„Tulajdonképpen a videók (formai) célja, hogy életszagúak legyenek – magyarázta a lelkész. – Ezért veszem fel autóban a szórványba menet, ezért vagyok benne nem „papos”, hanem olyan, mint szoktam lenni bármikor máskor. Önazonosságra törekszem. Tartalmilag pedig, igyekszem eloszlatni a sztereotípiákat, rombolni a közhelyeket az egyházzal, hittel, Bibliával kapcsolatban. A tanítás is a cél, meg az ismeretterjesztés is.”

És hogy mégis mekkora a kereslet a tartalmak iránt?

„A videók olyan 150 körüli nézettséggel bírnak, ami annak fényében, hogy a Youtube-csatornám mostanság érte el a 100 feliratkozót, elég jó. És mivel ezek nem vlog-szerű, hanem statikus tartalmak, nem évülnek el, így folyamatosan emelkedik a nézettségük. Direkt figyelek arra, hogy társadalmi, politikai aktuálkérdések ne kerüljenek elő. Jelenlegi össze-vissza világunkban szerintem az egyház egyik nagy feladata a jó értelemben vett, lehető legnemesebb „statikusság”, stabilitás! – Mondta a lelkész, aki azt is megállapította, hogy a tartalmakhoz nagyon kevés komment érkezik.

„Alapvetően az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kommentálják a papot – legalábbis a szemébe nem –, de ez a tendencia is alakulóban van. Egyre több a személyes visszajelzésem a gyülekezetből, a környékről, telefonon, négyszemközt. Van több olyan kolléga is, aki már felhasználta adásaimat bibliaórához, ifihez. Itt helyben a gyülekezetben is számítanak már rá. Ha nincs adás, vagy nem úgy jelenik meg ahogyan szokott, akkor már reklamálnak. Mielőtt beütött a járvány, bibliaórán többen is említették, hogy ők nem aggódnak azon, hogy majd nem lehet templomba menni, »mert a tisztelendő úr úgyis megcsinálja videóban!« Sose fogom elfelejteni, hogy volt egy 70-80 körüli néni, aki az istentisztelet után, a kézfogáskor megjegyezte, hogy az istentiszteleti vetítésben javítsam ki az evlelkesz.blogspot.hu-t evlelkesz.blogspot.com-ra, mert neki csak úgy jön be a böngészőjében, biztos elírtam…” 

A lelkész szerint a nézők derékhada egyébként a fiatal felnőttől felfelé korosztály, főleg 30-60-ig. De sok idős is számít rá, viszik a gyerekek, unokák a tableten, telefonon, hogy hallgassák, nézzék. Főleg evangélikus gyülekezeti tagok a „fogyasztók”, de más felekezetekből is nézik az adásokat. 

„A videóknak az lenne a célja, hogy megszólítson „kívülállókat” is – teszi hozzá a lelkész. – A kevés visszajelzésből tudom, hogy a videókat arányában sokkal többen nézik külsősök, a podcast-adásokat pedig főleg a hívő, hitben növekedni akarók várják nagyon. Az istentiszteleteket is nagyon sokan nézik felekezetünkön kívüliek! Az istentisztelet közvetítéseket vasárnap az AjkaTV-ben is leadják, így adott esetben, ezrek néz(het)ik!”