Erőtlenségünkben épít újjá Adventi találkozó nyugdíjas lelkészekkel és lelkészözvegyekkel

Budapest – Még nem volt példa a nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek találkozóinak történetében, hogy mindhárom hivatalban lévő püspök egyszerre tudjon jelen lenni az adventi összejövetelen, 2019-ben ez most kétszeresen is megvalósult. Az aktívak mellett három nyugalmazott püspök is részt vett a három egyházkerület szervezésében megrendezett alkalmon.

A Déli- és az Északi Evangélikus Egyházkerület kezdeményezéséhez idén a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület is csatlakozott, így téve hangsúlyossá, hogy az aktív munka időszaka után is mennyire fontosak az egyház számára az idősebb generáció tagjai.

Ez a tisztelet és figyelmes szeretet sugárzott minden megszólalótól a vendégek felé, így Kecskemétiné Szilvási Zsuzsannától, a vendéglátó Rózsák terei Evangélikus Középiskolai Kollégium igazgatójától, Keczkó Páltól, a Budai Egyházmegye esperesétől, az egyik főszervezőtől, vagy éppen Ecsedi Zsuzsától és Ecsedi Klárától, akik korál-átiratok előadásával tették még ünnepélyesebbé az alkalmat.

A figyelmes szeretet és tisztelet hatotta át a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökének, Kondor Péternek nyitóáhítatát, aki bátor őszinteséggel prédikált kevésbé népszerű – de az időskor mindennapjait jelentő – témákról, mint a fájdalom, veszteség és a végső elmúlás. A Római levélben írtak képezték Kondor Péter igehirdetésének alapját: „…akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál…”. Mint mondta, még a rosszat is fel tudja használni Isten a jó kibontakoztatására, ha engedjük. Mennyire csodálatos Isten, mennyi mindenen keresztül tudja megmutatni gondoskodását, ahogy erőtlenségünkben újjáépít és alkalmassá tesz. De még a nehézségek közben, amikor minden látszat az ellenkezőjét mutatja, akkor is tudjuk, hogy ígéretét megtartja. „Lehet, hogy nem mindig értjük, de ami érthetetlen, mégsem értelmetlen” – mondta Kondor Péter.

Előadásának témáját is a figyelmes szeretet jeleként választotta gondosan Fabiny Tamás. Az elnök-püspök által bemutatott filmösszeállítás (a Zákeus Médiacentrum felvételeinek felhasználásával) mindenki számára kedves és izgalmas időszakot elevenített fel.

Az Olyanok voltunk, mint az álmodók címet viselő alkotás a ’89-es rendszerváltás történéseit dolgozta fel evangélikus nézőpontból és hívott elő máig élénken élő emlékeket, melyeket többek között Reuss András, Győri János Sámuel, D. Szebik Imre vagy éppen Szécsey Béla osztott meg a hallgatósággal. A beszélgetés végén hívta fel Fabiny Tamás a nyugdíjas lelkészek figyelmét az Igehirdetés felhője elnevezésű kezdeményezésre, arra buzdítva, hogy gondolataival, írásaival, korábbi prédikációival lehetőség szerint gyarapítsák ezt a közös szellemi kincset az utókor épülésére.

Szemerei János, a Nyugati Egyházkerület püspökének záróáhítatában is a tisztelet és figyelmes szeretet finom megnyilvánulásait érhették tetten a jelenlévők, aki a Lukács evangéliumában megismert Anna prófétanő történetét feldolgozva rámutatott: ahogy a nyolcvannégy éves özvegyasszony is böjtöléssel és imádkozással szolgált; nem mindig a reflektorfényben, a szószéken van lehetőség tenni a közösségért, és a háttérben csendesen imádkozó sem haszontalan. Végezetül Szemerei János örömét fejezte ki, hogy országossá terebélyesedett ez az ünnepi alkalom és háláját adott azért is, hogy a jelenlévők imádságaikban hordozzák az egyházat.

KÉPGALÉRIA: