A Magyar Falu Program Rábaszentandráson

A „mi kis falunk” életének felpezsdítése, avagy a Magyar Falu Program Rábaszentandráson.

A kis települések, falvak életében nagy lehetőség a Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Falu Program. A Rábaszentandrási Evangélikus Egyházközség A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázaton közel 23 millió forintot nyert. Az összegnek a felhasználása három fő egységre oszlik el.

1. Használaton kívüli épületek felújítása, bővítése:

Az első csoportban lévő keretből a parókiaudvaron található gyülekezeti termünket újítanánk fel.  Jelenleg az épületben még víz sincs bevezetve, így a tavasz folyamán bevezetésre kerül, ezáltal kialakításra kerülhet konyha, mellékhelyiségekkel és egy fürdőszobával. Településünk a SacraVelo zarándok útvonal része, ezért még egy szoba kialakítására is gondoltunk, így adva szállást a túrázóknak.  A pályázati összegbe a külső felújítás most nem fér bele, de számunkra az is nagy szó, hogy belül egy XXI. századi igényeket kielégítő helység fogadja majd a betérőket.  Az épületet eddig is rengeteg alkalomra használtuk, még a nomád körülmények ellenére is, például a most novemberben megrendezett Márton-napunkat is itt tartottuk. A felújítás lehetővé teszi számunkra azt, hogy a főzőversenyek, táborok, Márton-napok lebonyolítása komfortos körülmények között valósulhasson meg a jövőben, illetve ezt követően lehetőség nyílik filmklubok, presbiteri ülések, számvevőszéki ülések, konfirmációs órák, kézműves délutánok megtartására is, amelyet eddig a helyi iskola épületében tartottunk.

2. Szervezett programok, kapcsolódó eszközbeszerzés és működés:

Már akkor, amikor még nem is volt biztos információ arról, hogy nyertes pályázatot adtunk be, már akkor elkezdődtek az ötletelések, kiket hívhatnánk meg ennek a pályázati résznek a keretében. A kilenc részből álló programból, eddig három részén vagyunk túl.

Az első rész rögtön kapcsolódik ahhoz, hogy a gyülekezeti termünk is megújul, így első programpontként a Természet napját ütemeztük be azért, hogy a parókia udvart és a gyülekezeti termet előkészítsük a munkálatokhoz. 20 lelkes ember segédkezett nekünk. A legkisebbektől az idősebbekig. Mindenkinek megvolt a feladata. Voltak, akik a sövényekért, egyesek a régi lomokért, mások pedig a végén lévő közös ebédért voltak felelősek. A délelőtti program csapatépítő erején túl mindenki érezhette a közös munka eredményét, hiszen ezek után minden készen áll a belső munkálatok elkezdéséhez.

Második programpontként Ádventhez közeledve egy ádventi kézműves délután került megszervezésre. 34 koszorú készült ezen a napon. Sajnos nagyon drágák a kézműves termékek, így nagyon jó alkalom volt arra, hogy a pályázat keretében beszerzésre kerültek az alapanyagok. Nagyon szép alkotások születtek. Ennek sikerén felbuzdulva a nagyböjti időben is csinálunk egy kézműves délutánt, ahol tavaszi, illetve anyák napi alkotások elkészítésére lesz lehetőség.

Jelenleg a harmadik programunkon vagyunk túl, amelynek címe: Generációk közötti kapcsolatteremtés. Itt Pál Feri atya meghívása tűnt a legkézenfekvőbbnek, aki el is vállalta, hogy eljön hozzánk Rábaszentandrásra - Hogyan lesz élettapasztalatból életbölcsesség? címmel tartott nekünk egy felejthetetlen előadást. Mikor felvetettük ezt a kérdés, hogy az atya jöjjön hozzánk ennek a témának a kapcsán, kétféle reakció volt: „Ó de szuper”, illeve „Ő meg kicsoda?”.

Nagy előkészületek előzték meg az előadás napját. Felügyelőasszony és a polgármester úr is szívén viselte ennek az előadásnak az előkészületeit. Pál Feri atya, ahogy ő szokott megjelent szépen halkan, talán csak a magassága volt az, ami az érkező emberek közül kiemelte, viszont a színpadon élt és a másfél órás előadása alatt az embernek tér és idő megszűnt, magával ragadták az atya gondolatai.  Nem a szakzsargont ismételte, hanem az itt élő egyszerű emberek is megértették őt. Az előadásából érezhető volt, hogy a példái mind a hétköznapokból érkeztek, nem a könyvekből kreálta. Sokan magukra ismerhettek a történetek által. Az időzítés is nagyon jó volt, hiszen az előadásra november 30-án, az egyházi év utolsó napján került sor, így újult erővel indulhattunk neki az új egyházi évnek és az ádventi várakozásnak, hiszen már csak hetek választanak el karácsonytól. Az alkalom után pedig lehetőség volt könyvet vásárolni, illetve az atyával dedikáltatni a megvásárolt vagy a már meglévő könyveket. Jó alkalom volt ez arra, hogy egy különleges ajándékkal lephessük meg valamelyik szerettünket.

Jövő évre is rengeteg tervünk van, nem csak egyházi vonatkozásban, hanem egész falunkat és a környező településeket érintő programokkal igyekszünk jól kihasználni azt a lehetőséget, hogy nem kell szem előtt tartunk azt a szempontot sem: mi az, ami belefér a költségvetésébe és mi az, ami nem. Az a cél lebeg előttünk, hogy olyan tartalmas és színvonalas programot valósítsunk meg, amivel az egész falu lakosságát el tudjuk érni, meg tudjuk szólítani, ki tudjuk őket otthonról mozdítani.

Így januárban Vegyszermentes kertészkedés címszó alatt jön el hozzánk Varga Szabolcs és Vargáné Topor Erika, a Gourmet & Delicious Manufaktura megálmodói és alapítói, akik a vegyszermentes kertészkedés rejtélyeiről, saját tapasztalatukról számolnak be úgy, hogy kérdéseinket is fel tudjuk nekik tenni. Az emberek számára fontos lehetőség ez, hiszen nem mindegy, hogy milyen vegyszereket használunk, valamint arról is beszámolnak, milyen új kártevők jelentek meg most a kertekben, hiszen az éghajlatunk változásával sok eddig számunkra ismeretlen kártevő szaporodhatott el.

Az idei hosszú farsangi időszak arra ad lehetőséget, hogy a februári hónapunk se maradjon program nélkül, így a hónap közepére egy bűvész és illuzionistát, Nagy Jonathant invitáltuk falunkba, hogy tartson mindenki számára egy látványos és élvezetes bűvész előadást.

Áprilisban pedig (ismét) a felnőtteké lesz a főszerep, mivel a Harmonikus szülő-gyerek témában Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató tart nekünk előadást.

A többi program szervezés alatt áll, de úgy gondolom, hogy számunkra ez nagy lehetőség, hogy egy 500 lelkes településen sok-sok rendezvényt tudunk megvalósítani, melyekkel reményeink szerint fel tudjuk rázni a falu közösségi életét.

3. Egyházi közösségszervező személy bértámogatása, mely egy olyan ember bérezésére fordítható, aki ezeket a projekteket összefogja; megszervezi a programokat, koordinálja és dokumentálja - ő pedig a feleségem, Judit lett, aki folyamatos kapcsolatban van a projektvezetővel és a pályázatírókkal.

Jelenleg a Magyar Falu Programon kívüli ádventi vásárra, gyertyagyújtásra és a karácsonyi mocorgó istentiszteletre készülünk, így várva karácsony ünnepét.