Kerületi közgyűlést tartottak Nyugaton (Dunántúlon)

Elsősorban egyházközségek státuszával kapcsolatos változások, illetve támogatási kérelmek alkották a napirend gerincét a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület 2019. november 15-én, pénteken Győrben tartott közgyűlésén.

Schermann Gábor kerületi GAS-felelős, tatabányai lelkész rövid áhítatát követően Rátz András egyházkerületi másodfelügyelő vezette le az ülést. A tavaszi közgyűlés határozatainak ismertetése után Szemerei János püspök beszámolt az azóta eltelt időszakról; tájékoztatta a jelenlévőket a lelkészi ellátottság aktuális helyzetéről, illetve a kerület által szervezett programokról, külön kiemelve a Nemeskéren tartott artikuláris napot.

Ezután a Dunántúli Harangszó címet viselő, negyedévente megjelenő lap ügye került terítékre. A közgyűlés tagjai támogatták az újság további megjelentetését és nyílt szavazással egyhangúlag megválasztották Koczor György eddigi megbízott főszerkesztőt, hogy 2024-ig, a ciklus végéig végezze a készítéssel és terjesztéssel kapcsolatos feladatokat.

A következőkben Szemerei János adott tájékoztatást az egyházkerületi pénzügyi keret állásáról, majd rátért a gyülekezetektől beérkezett támogatási kérelmekre. A közgyűlés a Kemeneshőgyész-Magyargencsi Társult Egyházközségnek, valamint a balfi és a szőkedencsi leányegyházközségeknek is egy-egymillió forintot szavazott meg a parókia, illetve a templom épületén szükséges javítások elvégzésére; a zalaegerszegi egyházközségben tervezett ifjúsági terem kialakítását pedig ötszázezer forinttal támogatta.

Ezután a gyülekezetek státuszának változását érintő kérdések kerültek sorra. Ihász Beatrix, a soproni egyházmegye esperese ismertette a nemeskéri és szakonyi egyházközségek társulási kérelmét, melyet az egyházmegyei közgyűlés már megszavazott. A két gyülekezet összefogásával remélhetőleg olyan feltételeket alakíthatnak ki, hogy helyben lakó lelkészt tudjanak találni. A döntést a kerület közgyűlése két tartózkodás mellett hagyta jóvá.

Ezután Polgárdi Sándor, a veszprémi egyházmegye esperese tárta a jelenlévők elé - a Takácsi-Nagyacsád-Nemesgörzsönyi Társult Egyházközségben - a társulás felbontásának és az egyes gyülekezetrészek átminősítésének ügyét. Elmondta, hogy a módosítást anyagi nehézségek, illetve létszámcsökkenés indokolta. A helyi közösség és az egyházmegye által is megszavazott döntés szerint Takácsi marad az anyagyülekezet, Nagyacsád és Nemesgörzsöny leánygyülekezetként, Vaszar pedig szórványként működik tovább. A közgyűlési tagok a társulás felbontását egyhangúlag jóváhagyták.

Ezek után a jövő évi kerületi programterv összeállítása következett. Szemerei János püspök többek közt arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a kerületi missziói napot jövő év májusában, Balatonbogláron tartják majd, míg Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő a 2020 októberére tervezett országos evangélikus találkozót emelte ki.

Végül Bencze András püspökhelyettes, mint a Sztehlo-bizottság elnöke számolt be az elmúlt napokban középiskolások számára átadott Sztehlo Gábor- és Schedius Lajos-ösztöndíjakról. Emellett kérte a közgyűlés tagjait, hívják fel a lehetőségre a gyülekezetek figyelmét.

Végül Rátz András lezárta a tanácskozást, és a jelenlévők vacsora közben folytatták tovább az eszmecserét.