Dunántúli kerületi férfimissziói nap volt Sopronban

2019. október 19-én reggel több mint 50 férfi érkezett a rendezvény helyszínére, amelynek az impozáns gyülekezeti ház adott otthont. Tóth Károly helyi lelkész nyitó áhítata után Bencze András székesfehérvári lelkész eladása következett A hit harca címmel.

Számos múlt és jelenbeli példán keresztül mutatta be, hogy milyen nehéz volt a hitbeli lelkiismeret szerint dönteni egy-egy életbevágóan fontos kérdésben. Előkerült Bonhoeffer életének példája, de a katolikus Bokor közösségi mozgalom kálváriája is. Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy keresztény értéknek gondoljuk azt, ami valójában polgári érték, különösen az anyagi javak vonatkozásában. A legnehezebb dolog mégis rálépni a jézusi erőszakmentesség útjára.

A következő eladást dr. Schneller István építész, teológus tartotta, aki a férfiak életének korszakhatárairól, különösképpen a 6. X-ről" és az azzal járó változásokról szólt.  Minden korszak új változást hoz, de erre a korszakra nagyon nehezen váltanak át a férfiak, mivel a munka, a hivatás befejezése nagy törést okoz, ellentétben a nőkkel, akiknek a családi feladatok könnyebb átmenetet biztosítanak. El kell fogadni, hogy már nem vagyunk döntési helyzetben. Kerülni kell a hamis bűntudatot, azért hogy valamit másként kellet volna tenni.  Készülni kell rá fizikailag és szellemileg is, hogy amikor a testi erő már csökken, akkor erősödjön a lelki fejlődés. Egyébként elmondható, hogy az életkor kitolódásának köszönhetően a 70 év az új 60 esztendő, ami új lehetőségeket nyit meg.

Az előadások nagy tetszést arattak és sok kérdést hoztak elő. Ebéd után városnézés következett, melynek során a résztvevők felkeresték a legfontosabb helyeket, köztük az Eggenberg-házat is.

Délután vette kezdetét a hagyományos petanque verseny, amit Prácser György, a kőszegi férfikör egyik tagja nyert meg. Ezután a férfikörök elmúlt évi tevékenységéről hangzottak el sokrétű beszámolók, Várpalotáról, Sárvárról, Veszprémből és Szombathelyről. Befejezésül e sorok írója tartott záró áhítatot.