Finnországban jártak a kanizsai evangélikusok

A Nagykanizsai Evangélikus Egyházközség tagjai a közelmúltban látogatták meg a finnországi testvérgyülekezetüket. A kapcsolat a saloi közösséggel csaknem három évtizedes múltra tekint vissza. A programok közt kirándulás és lelkiségi alkalom – közös áhítat és kétnyelvű istentisztelet – egyaránt szerepelt.

A Nagykanizsáról és környékéről érkezett csoport a helyi falusi templomokat is felkereste, amelyek szinte mindegyikében található egyháztörténeti jelentőségű felfedeznivaló. Az utazókat az épített és a természeti értékek egyaránt lenyűgözték, de nekik is sikerült elvarázsolni finn vendéglátóikat.

„Az nagy örömünkre szolgált, hogy Szabó Zsolt Afrikában készült fotói mellé – amelyeket korábban már nálunk is bemutatott – sikerült egy díszliturgiát összeállítanunk és lefordítanunk finnre. Amíg az ő Beninben készített képei peregtek a háttérben, addig ment a liturgia, és valami egészen frenetikus hatást értünk el vele. Később a vasárnapi istentiszteleten is kérték, hogy egy-egy részt visszacsatoljunk. Ez számukra is nagyon fontos, és most már én is úgy tekintek erre, mint a gyülekezetünk a része, illetve amit mi hordozunk imádságban és azokban a dolgokban, amiket hozzá tudunk tenni” – mondta Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.