Istennek hála, köszönet NEKTEK

Nagykanizsa – „Idén már hatodik alkalommal rendeztük meg gyülekezeti napközis táborunkat (Tempi tábor) a Nagykanizsa és környéke gyülekezeti társulás (Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség – NEKTEK) gyermekei számára. Idei táborunk témája a „Mesterségek a Bibliában” volt” – írta szerkesztőségünknek küldött beszámolójában Makoviczky Gyula lelkész. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

 

Táborunkban tudományos igényű, ugyanakkor gyerekek számára könnyen emészthető ismereteket adtunk a Bibliában szereplő foglalkozásokról. Ez az öt nap a gyerekek számára új megvilágításba helyezte a bibliai foglalkozásokat, új és jelképes jelentéseket tárt fel számos mesterség hátteréről. Naponta egy témát bontunk ki előadásban, nagy és kiscsoportos beszélgetésben, színházban, zenében, kézműveskedésben.

Az első napon a földműveléshez, a második napon az állattenyésztéshez köthető bibliai foglalkozásokat, mesterségeket jártuk körül. A harmadik napon a könnyűipar, a negyedik napon a nehézipar következett. Nem sokat bonyolítottunk. Könnyűipar az, aminek a végtermékét könnyű megemelni: ruha, kosár, agyagedény stb. Nehézipar az, aminek a végtermékét nehéz megemelni: Góliát kardja, Noé bárkája, Krisztus keresztje.

Mindennapra hívtunk vendéget, aki az adott mesterséget a mai formájában jól ismeri. Méhész, kosárfonó, tímár és egy ácsmester is vendégeink voltak. Az egyes mesterségeket ki is lehetett próbálni. A napi téma adta az alapot a játékhoz, sporthoz, táncházhoz, kiránduláshoz is. A tanulás mellet mindennapra gazdag kiegészítő programot kínáltunk a gyerekeknek. hatalmas élmény volt az az összefogás, ami a szervezést kísérte.

Szerettünk volna egy pásztort meghívni. Akire gondoltunk, szívesen vette a meghívást, de azt mondta, hogy ő nem a szavak embere, de szívesen jár el egy pásztortáncot. Ebből az lett, hogy a komplett Pántlika táncegyüttest magával hozva, egy hatalmas előadást kerekedett a gyerekek számára. Ezt követően fantasztikus sodró lendületű táncházzá alakultunk, majd az ostorcsattogtatást és botokkal való harcot is kipróbálhattuk. Meglepetés volt a gyerekek számára a táborzáró Biblab előadás, melyben a Kivonulás történeteket szemléltettek kémiai kísérletekkel. A tábor keretében mindig szervezünk egy kirándulást is. Idén a Lenti-Csömödér erdei kisvasúttal utaztunk, és az erdők kincseit böngésztük erdészek segítségével.

A legnagyobb sikert a templomkertben kialakított Ninjaexatlon pálya aratta. Erős warrior a mi Istenünk! – hangzott a buzdítás a hatalmas versengés közben. Istennek hála, köszönet NEKTEK!