Kis gyülekezet, nagy álmok

Nagyveleg – A számok bűvöletében élünk: sokan vagyunk a Földön, de kevés a Krisztus követő. S Jézus maga is azt mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”(Mt 18.20.) Nagyveleg kicsi falu, de annál szebb, kicsi gyülekezet, de nagy az elhatározás. El is határozták, hogy lesz lelkészük, és lett.

Természetesen nemcsak az ő akaratuk mentén, hanem imádságuk és Isten akarata nyomán valósult meg az álom. Ebben a kicsi faluban sosem szakadt meg a lelkészi szolgálat. Mikor hét évvel ezelőtt az akkori lelkész elment Budapestre kórházlelkésznek, Bence Győző teológusként vállalta a szolgálat ellátását, majd itt töltötte a hatodévét, Szarka István esperes mentorsága alatt. Ezt követően beosztott lelkészként szolgált itt.

2016 őszén, Győző házasságkötését követően felesége, Eszter is beállt a szolgálatba. Mérnöki munkája és tanulmányai mellett gyerek-bibliaórát vezetett, presbiterséget vállalt. Egy kis munkatársi kör is alakult körülöttük. Így már többen összefogva szervezték a gyerekek tanítását, az ifjúsági kört, a férfi kört, a baba-mama kört és még sorolhatnánk, hogy mi mindent. Az ifjú lelkész hamarosan a gyermekek szeretett Győző bácsija lett. A szolgálat elején egy kicsi gyermek azt mondta, hogy én azt köszönöm meg a jó Istennek, hogy Győző bácsi megszületett. Nagy igazságot mondott ki a gyermeki szív és a gyermeki száj. Mindnyájan Istennek tartozunk köszönettel, hogy megszülettünk, hogy szolgálhatunk Neki, ki-ki a maga helyén.

Bence Győző Nagyvelegen immár hét éve szolgál, s ezután is ugyanitt, ugyanúgy, csak most már más státuszban munkálkodhat. Ugyanis aparókusi-alkalmassági vizsga megszerzése után a gyülekezet meghívta és megválasztotta lelkészének. Így került sor 2019. április 27-én, szombaton délután a lelkésziktatásra.

Az ifjú pásztor a tavaly tavasszal újonnan megválasztott új presbitérium  Kovácsné Szabó Erika felügyelő,Démi Lászlóné gondnok –, a lelkészek és a gyülekezet kíséretében vonult be a templomba.

Az iktatás szolgálatát Szarka István esperes végezte. Alapigéje 1Pt 1,3 volt. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. 

„Magam határozottan szembe kívánok menni azzal a kényszerű egyházszervezési elképzeléssel, amely egyházunk jövőjét a sok apró gyülekezet társításában látja. E kényszer szülte házasságok ugyanis csak a leépülő félben lévő közösség elkísérésében játszanak szerepet. Ilyen az emberi számítás, mérlegelés. Egyáltalán nem számol az evangélium erejével. Nem számol azzal az alapvető ténnyel, hogy az egyház népe Jézus Krisztus feltámadása után új, élő reménységben él! Így nem a főkönyvi kartonokat bogarássza, nem megszorító intézkedéseket hoz, leépít, hanem minden cselekedetében, tervében komolyan számol Krisztus feltámadásával, mert húsvét után minden megváltozott!” – így bátorította a beiktatandó lelkészt, és így erősítette a gyülekezetet elhatározásában az igehirdető. A beiktatott ezután tizenkét lelkész igei áldása után lépett a szószékre.

Bence Győző a nagy halfogás történetéből emelte ki Péter jól ismert mondatát, mely meghívója igéje is volt: „A te szavadra mégis kivetem a hálókat.” (Lk 5,5b.) Ahhoz a saját élményéhez hasonlította a tanítványok üres hálóját, amikor a lelkész készül egy alkalomra, befűti a termet, kinyitja az ajtót, körbe rakja a székeket, kikészíti a használandó eszközöket, s vár. Múlnak a percek, már túlhaladt a mutató az adott órán, elmúlt tíz perc, tizenöt perc. Lassan összepakol, lezárja a kályhát, becsukja az ajtót, a háló üres maradt. Minden lelkésszel előfordult már ilyen. De nem mondja az ember, hogy soha többet, mert a te szavadra, Uram, mégis kivetem a hálót. Amíg az ember a maga erejére támaszkodik, addig üres marad a háló. Jézus szava, jelenléte nélkül hiábavaló erőlködés minden, de Jézus szava és jelenléte mindent megváltoztathat, s megtelik a háló. Az istentisztelet végén az úrvacsora közösségében megérezhették a jelenlévők, hogy mennyire összetartozunk egymással és élő Urunkkal.

Ezt követően ünnepi közgyűlésre került sor, amelyet Kovácsné Szabó Erika vezetett.

Köszöntötte a beiktatott lelkészt az édesapa, Bence Imre, aki elhozta ajándékba a bokodi nagyszülők megürült otthonából azt a cserép feszületet, amely tanúskodott hitükről és szeretetükről. Most már Győzőék otthonában legyen, emlékeztetve őket a gyökereikre is. S emlékeztette Győzőt a Bence nagyszülők egyházszeretetére is (Bence nagymama még – hála Istennek – velünk ünnepelt), a nagypapára, aki nemcsak jó teológus volt, hanem lelkigondozó igehirdető is, aki a Krisztushoz való kötődést erősítse azzal szeretettel, ahogy az emberekhez fordult.

Molnár István egyházmegyei felügyelő elmondta, hogy már nagyon régen ismeri Győzőt, s egy ősi magyar áldással köszöntötte a beiktatott lelkészt.

Mészáros Tamás az egyházkerület felügyelője mint rokon is üdvözölte az „új” lelkészt.

Szloboda Istvánné, a község polgármestere szintén örömét fejezte ki, hogy lelkésziktatásra kerülhetett sor, s azt a vágyát fejezte ki, hogy sokáig legyenek a közösség tagjai.

Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke levélben küldött köszöntést.

A közgyűlés után a csodaszép templomkertben terített asztalok várták a vendégeket. Nagy ölelések, boldog köszöntések, jóízű beszélgetések következtek.

Sokan fejezték ki jó kívánságukat a beiktatott lelkésznek, talán azokat a gondolatokat is ismételve, amelyeket az esperes igehirdetésében így fogalmazott meg: „Ne feledd ezt a csodálatos indulást, amikor majd kudarcok érnek, ha megakad a szekér, vagy döcögőssé válik az út. Megromolhatatlan a mi örökségünk, hiszen maga az élet Ura szerezte meg ezt nekünk az ő áldozatával. Ő ad neked annyi sikerélményt, hogy el ne csüggedj, de ad számodra annyi kudarcot is, hogy el ne bízd magad, és mindig az ő erejében és kegyelmében bízz. E gondolatokkal kívánok melléd sok elhívott életű munkatársat, igazi olyanokat, akik az angyalokkal együtt vágyakoznak az evangéliumba betekinteni és belőle élni...”