Megújuló templomok a Rábaközben

A Rábaköz több településén sorra újulnak meg a templomok. A maglócaival kívülről nagyjából már végeztek, a belső rendbetétele következik. Nemrég nekiláttak a beledinek és a vitnyédinek, s jól áll a vásárosfalui templomépítés is.

megjul rbakzi templomok

A templomok a települések ékei. Sok helyütt régóta vágynak rá, hogy felújítsák azokat. Szinte mindenütt egyházi és pályázati támogatásból, valamint adományokból szereznek pénzt a beruházásra.

Beledben néhány hónapja értek a végére az evangélikus templom rendbetételének. A munkálatokat a toronysisak és a kereszt festésével kezdték, utána haladtak lefelé (Kisalföld, 2018. augusztus 8.). Sor került többek mellett a tető- és nyílászárócserére, továbbá a külső festésre is.

...

Lassan két éve, hogy megújult a magyarkeresztúri evangélikus templom (Kisalföld, 2018. április 13.). Most a katolikus hívek épülete külső-belső rendbetétele lesz a soros. 

...

Vásárosfaluban továbbra is példás összefogás jellemzi az evangélikus templom építését. Molnár Sándor polgármestertől megtudtuk, hogy sokat haladt előre a munka.

„A belső vakolással, külső szigeteléssel, tetőfedéssel elkészültünk. A villanyszerelés és a gépészeti munkák most folynak. Ezt követi majd a külső színezés” – tudatta az elöljáró. Az előzetes tervek szerint április végén át is adják.

A teljes cikk itt olvasható el.