Isten áldásával

Közösségélményből kiforrott elhatározás

Az elmúlt hat év során zajlott felújítássorozatért adtak hálát a Vas vármegyei Nagygeresden élő evangélikusok június 25-én.

 20230625 Nagygeresd halaado alkalom foto Adami Maria 2

 

 

Az anyagyülekezetben helyreállították a templom tetőzetét és tornyát, falai kívül-belül új vakolatot és festést kaptak, valamint a lelkészlakás tetejét is lecserélték. A hozzá tartozó tompaládonyi szórványban is sikerült elvégezni a gyülekezeti ház tetőzetének, nyílászáróinak cseréjét és a külső-belső festést. A templom előtt álló emlékmű, illetve a kisgeresdi településrészen található harangláb – magánszemélyek adományaiból – szintén megújulhatott.

Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Pécsinger Éva helyi lelkész mellett Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese szolgált.

A gyülekezettörténet fontosabb eseményeinek felidézésén keresztül Szemerei János arra irányította a gyülekezet figyelmét, hogy ismerjék fel Isten áldásait múltjukban és személyes életükben. „Hálát adhatunk az Istentől kapott ajándékokért, a bűnbocsánatért és a feltámadás reménységéért – hangsúlyozta a püspök Zsolt 103,1–5 alapján tartott prédikációjában. – Fedezzük fel azt a csodálatos ajándékot, hogy Isten irgalmas kezébe mi is belekapaszkodhatunk, ahogyan eleink is tették.”

20230625 Nagygeresd halaado alkalom foto Adami Maria 7

Az alkalomhoz kapcsolódó közgyűlésen Molnár Krisztián pályázatíró, az egyházközség és a Nagygeresdi Haubner Máté Alapítvány projektmenedzsere beszámolt az elvégzett munkálatokról. Pályázati forrásból, valamint egyedi állami támogatásból összesen negyvenmillió forintot fordíthattak a beruházásokra, míg a Vasi Egyházmegye kétmillió forinttal segítette a felújítás befejezését. A gyülekezet saját ereje, illetve a hívek adományai is hozzájárultak a felújításhoz, mintegy tízmillió forint értékben.

A beszámoló után Rostáné Piri Magda esperes és Szemerei János püspök fejezte ki jókívánságait a közösségnek. A hálaadó ünnepség a gyülekezeti házban tartott szeretetvendégséggel zárult.

 

Read more