Égre mutató jel

Megújult a büki templom tornya

image

 

Az évek óta tartó felújítási munkák „megkoronázásaként” új rézlemez borítást kapott a Vas vármegyei Bük város evangélikus templomának tornya. Az 1826-ban épített torony eredeti bádogozása elöregedett, több összekötő gerenda károsodott, ezért a tetőszerkezet életveszélyessé vált. A mintegy harmincmillió forintba került renoválásért június 18-án úrvacsorás istentiszteleten adott hálát a gyülekezet.

Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Simon Réka helyi lelkész mellett Baranyay Csaba, a Vasi Egyházmegye espereshelyettese szolgált.

20230618 Buk toronyfelujitas halaado foto Adami Maria 2

A torony a harangok lakhelye, figyelő hely, valamint Isten felé mutató jel – mondta a meghívón is szereplő 1Pt 2,5 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. A püspök ezután arra biztatta a híveket, legyenek ők is égre tekintő és égre mutató jelekké. „Épüljetek fel lelki toronnyá, amely a kívülállók számára is megmutatja, honnan jön a segítség és az áldás” – fogalmazott.

20230618 Buk toronyfelujitas halaado foto Adami Maria 1

Az istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen Simon Réka lelkész ismertette a torony történetét, és beszámolt az elvégzett munkálatokról. Takácsné Papp Erzsébet felügyelő tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a felújítás költségeihez a 2,2 millió forintot kitevő gyülekezeti adományok mellett hozzájárult az állami pályázaton elnyert tizenötmillió forintos támogatás, a Magyarországi Evangélikus Egyháztól kapott hatmillió forint, valamint a helyi önkormányzat hárommilliós segítsége is.

20230618 Buk toronyfelujitas halaado foto Adami Maria 4

Az egyházközség tagjaira a jövőben további feladatok várnak: tervezik a templom homlokzatának javítását, templompark kialakítását, illetve időközben az orgona helyreállítása is szükségessé vált.

20230618 Buk toronyfelujitas halaado foto Adami Maria 5