Kétszeres hálával, kétszeres örömmel
Orgonát szenteltek és gályarabemlékművet avattak Mencshelyen
Történelmét tisztelettel őrző és jövőjét áldozatkészen építő közösség a mencshelyi evangélikus gyülekezet. Tagjai kettős ünnepre gyülekeztek össze június 11-én, vasárnap – méghozzá ennek megfelelő kétszeres hálával és kétszeres örömmel.
Zsédenyi István hitvalló lelkipásztor emléke összefonódik a Veszprém vármegyei község, Mencshely nevével. Innen hurcolták el 1674-ben, majd évekig tartó raboskodás után ide tért vissza, és itt is temették el a templomkertben. 1997 pünkösdjén az ő és a többi gályarab prédikátor emlékére egy hajó formájú, fából készült emlékművet állítottak, ez azonban nemrégiben egy viharban megrongálódott, rendbehozhatatlanná vált. Magánszemélyek adakozásából, valamint a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület és Mencshely Község Önkormányzata által nyújtott támogatásból újra elkészítették, és a régi helyére állították fel. Ez volt az egyik oka a hálának és az örömnek, a másik pedig az, hogy a gyülekezet templomában immár felhangozhatott az orgonaszó. Ez az 1930-as évek óta nem volt lehetséges – egészen mostanáig.
Az ünnepi istentiszteletet bevezető oltári szolgálatot Németh Szabolcs helyi lelkész és Polgárdi Sándor, a Veszprémi Egyházmegye esperese végezte. Miután elhangzott az Apostoli hitvallás, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke szentelte fel a templom új orgonáját. A Németországból vásárolt Walcker hangszer 1969-ben készült, és olyan jól illeszkedik a mencshelyi templomba, mintha csak eredetileg is ide tervezték volna. Hatregiszteres, szerény méretű hangszer, azonban az osztott manuálos technikánál fogva nem csupán a gyülekezeti ének kíséretére, hanem előadási darabok megszólaltatására is alkalmas.
Szemerei János püspök Zsolt 105,2 – „Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!” – alapján tartott prédikációjában felidézte a protestáns gályarab prédikátorok szabadulásának történetét. Megmenekülésükben a legenda szerint meghatározó szerepe volt az éneknek is, hiszen amikor Michiel de Ruyter holland admirális meghallotta a rabok imádságos énekét, felismerte, és rögtön tudta, hogy protestáns foglyok vannak a hajóján. Nem sokkal ezután sikerrel folyamodott a magyar rabok kiszabadulásáért. („Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam” – írta naplójába Michiel de Ruyter 1676. április 22-én.)
„Jusson eszünkbe – fogalmazott a püspök –, hogy gyülekezeti éneklésünk megszólítja az Urat, és ahogy a gályarabokat egykor megmentette, mentsen meg bennünket is a halál rabságából az örök életre!”
Az istentisztelet meghívott kántora dr. Finta Gergely orgonaművész, egyházzenész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője volt. Az igehirdetés után az orgona változatos hangszínkészletével is ő ismertette meg a jelenlévőket Dietrich Buxtehude két orgonaművén keresztül. A záró püspöki áldás után pedig a barokk orgonamuzsikáé volt a főszerep.
Az ünnepi díszközgyűlésen az egybegyűltek meghallgathatták Németh Szabolcs lelkész beszámolóját. Közel száz éve nélkülözi a gyülekezet az istentiszteleteken az orgonaszót. A harmónium is meglehetősen roskatag állapotúvá, javíthatatlanná vált, ezért mindenképpen megoldásra volt szükség. A lelkész figyelmébe egykori gimnáziumi osztálytársa Dr. Maróti Gábor rk. pap, zeneszerző, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára ajánlotta Walcker orgonát. Egy német internetes oldalon kínálta Andreas Ladach wuppertali hangszerkereskedő. A templomot, ahol a hangszer korábban szolgált bezárták, ezért adják el. Az orgona megvásárlásának anyagi alapját Kolontári Attila nagyvázsonyi evangélikus felügyelő nemes és nagylelkű felajánlása jelentette: egymillió forintot ajánlott fel a mencshelyi orgona beszerzésére, továbbá a hangszer szállításában is tevékenyen részt vett. A fennmaradó összeget „hirtelen adományokból” gyűjtötte össze a gyülekezet. A hangszert a jelenlegi helyén a szintén evangélikus Thiering Péter állította fel rendkívül jutányos áron, szinte barátságból. Németh Szabolcs szavai szerint ez az orgona barátságból és a gondviselés csodájából került Mencshelyre, hiszen karácsonykor még csak szó került róla, „Mi lenne ha…”, és Vízkeresztkor már készen állt az orgona új otthonában, a mencshelyi középkori evangélikus templomban. Az emlékmű elkészítésének intézője Molnár Gyula egyházközségi felügyelő volt. Korábban magyar, német és rétoromán nyelvű tábla állt az emlékmű előtt, most hollandul is elkészült a felirat.
Szabó Zoltán László polgármester a köszöntőjében elmondta: az emlékmű megrongálódásakor kiderült, hogy önkormányzati tulajdonban van. Az ünnep alkalmával jelentette be a képviselő-testület határozatát, mely szerint az emlékművet a falu a gyülekezetnek adományozza.
Polgárdi Sándor esperes azt kívánta a közösségnek, hogy mindig legyen értő kezű orgonistája, aki a frissen felszentelt hangszeren játszani fog, ennélfogva minden istentiszteleten teljes fényében ragyoghasson az Úr dicsérete.
Szemerei János püspök vendégeként részt vett az ünnepi alkalmon és köszöntötte a gyülekezetet Seppo Häkkinen, a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Szavai szerint az emlékmű, mely felkiáltójelként magasodik előttünk, túlmutat önmagán. A sokat szenvedett elődök emlékezete bennünket, mai evangélikusokat is a Krisztust követő életre szólít fel.
Az ünnepen részt vett Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, és eljöttek Helvécia nagyközségnek, Mencshely testvértelepülésének a küldöttei is.