Elköteleződésben növekedve

„Az istenhit közösségbe hív” – vallja Baranyay Bence. A Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség fiatal lelkészével az ifjúságot és az időseket megszólító alkalmakról, a megtorpant, majd visszaszerzett lendületről is beszélgettünk, és az is szóba került, miként maradhat a gyülekezet nyitott, de erős identitású közösség.

image

 

 

„Répcelakon és Csánigon egy tradícióira és múltjára büszke, nagy potenciállal rendelkező gyülekezet van. Nemhiába ez a vidék az egyik nyugati bázisa a hazai evangélikusságnak, jó adottsággal rendelkező közösség vagyunk” – állapítja meg a Vas vármegye Sárvári járásában élő egyházközségről Baranyay Bence.

Bár a koronavírus-világjárvány minden gyülekezetet és szolgálatvégzőt addig nem ismert kihívások elé állított, közülük is különleges próbatételt jelentett ez az időszak azoknak a lelkészeknek, akik közvetlenül a járvány előtt kezdték meg szolgálatukat. A répcelaki pásztor életében is így volt ez, fél évvel az érkezése után be kellett zárni a templomot.

Így eleveníti fel azt az időszakot: „2019 nyarán, amikor idekerültem, az első évet az ismerkedésre, a meglévő alkalmak folytatására terveztük szánni. Egyedül a bibliaórai sorozatokat indítottuk újra. Ebben a fél évben óriási élmény volt, hogy a mi gyülekezetünk vett részt a legnagyobb létszámmal a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület által szervezett artikuláris napon. A koronavírus-világjárvány miatti lezárások megakasztották ezt a lendületet. Bár együttműködtünk a Répce Televízióval, így az igehirdetés eljutott a hívekhez, de a gyülekezetépítés megtorpant. Ez kezdő lelkészként nagy kihívás volt, hiszen tervekkel telve érkeztem ide. Azóta fokozatosan építkezünk, és azon dolgozunk, hogy gyülekezetünk új lendületet nyerjen.”

Ragad a presztízs

A heti rendszerességű csánigi és répcelaki istentiszteleteken kívül családi alkalmakat is tart Baranyay Bence. A családi istentiszteleteknek hetente az általános iskola egy-egy osztálya a házigazdája. „Ezáltal a fiatalok és a legtöbb esetben a szülők is találkoznak a gyülekezettel, sőt aktív résztvevőivé válnak az istentiszteleteknek. Hasonló okból tartjuk vasárnap a keresztelőket is. Fontos, hogy mindenki megélhesse a gyülekezet közösségét” – teszi hozzá.

Külön kiemeli a tipegő-istentiszteletet, amelyen tavaly húsvétkor és pünkösdkor is ötvennél is többen vettek részt. „Családi istentiszteleteink interaktívabbak, hiszen a gyermekeseket kívánjuk megszólítani. Öröm számomra, hogy az idősebb testvérek nyitottan fogadják, ha gyermekek vannak a templom körül, szeretik az interaktív igehirdetéseket és a gitárral, zongorával kísért ifjúsági énekeket.”

A hétközi alkalmakról a lelkész elmondja: nagy létszámmal tudtak baba-mama kört indítani, az idős testvéreknek pedig minden szerdán áhítatot tart az idősek klubjában. „Az igehallgatásra az igény abban is megmutatkozik, hogy ezeken az áhítatokon sokkal többen vannak jelen, mint akik amúgy az idősek klubjába járni szoktak. Idős testvéreink vágynak a közösségre, az igehallgatásra.”

Megtudjuk, hogy ifjúsági kört is indítottak. Ez azonban helyi középiskola híján kihívást jelent a településeken, hiszen a fiatalok az ingázás és számos különóra miatt nehezen szólíthatók meg. „Arra törekszem, hogy kialakuljon egy olyan kis közösség, amelyik idővel hívogatni tudja a kortársait.”

A fiatalabb korosztályt viszont jobban meg lehet szólítani, hiszen Baranyay Bence a répcelaki általános iskola minden osztályában tanít. „Különleges gyülekezet vagyunk. A lelkész és az egyház presztízse magasnak mondható. Ez a szemlélet a beköltözőkre is »átragad«. Etikaoktatásra nem nagyon íratnak be gyermeket, szinte mindenki katolikus vagy evangélikus hitoktatásban vesz részt, még akkor is, ha nincs megkeresztelve. Répcelakon és Csánigon egyaránt fontosnak tartják az egyházak szerepét. Ez ugyan nem minden esetben jelent valódi gyülekezethez tartozást, de megszólíthatóságot talán igen. Itt a gyermekeken keresztül talán a családokhoz el tudunk majd érni” – szól a missziói lehetőségekről.

Répcelakon és Csánigon is tartanak bibliaórákat. A csánigi bibliaórák érdekessége, hogy házaknál zajlanak. „Elkezdtünk otthonokba járni. Ennek egészen más hangulata van, mint a gyülekezeti teremben tartott alkalmaknak, ahogy egy évig gyakoroltuk a pandémia után. Nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, összetartó közösség lettünk” – tudjuk meg. A lelkész a konfirmanduscsoportokról is beszámol. Tavaly felnőttkonfirmandus-kör is alakult. „Jelenleg egy újabb felnőttkonfirmandus-csoport is születik épp, bízunk benne, hogy a későbbiekben ők is integrálódnak majd egy, a középkorosztályt megszólító beszélgetőkörbe.”

A fiatalkonfirmandus-csoportról Baranyay Bence elmondja: „Itt a konfirmációnak tradicionális szerepe is van a családok életében, a gyülekezethez kevésbé kötődők is küldik a gyermekeiket. Konfirmandusaink közül többen csatlakoznak az ifihez, vagy a táborainkban lesznek segítők.”

A korábbi évtizedek nagy létszámú csoportjaival ellentétben idén a lelkész nyolc fiatalnak tart felkészítő órákat, néhány év múlva azonban várhatóan közel húsz fő is konfirmálhat majd. „Hetente találkozunk, több gyülekezettel közös szervezésben konfirmandus-hétvégére megyünk Balatonszárszóra, és pünkösdhétfőn lesz a konfirmáció.”

Alulról építkezés

„Többször előfordult, hogy temetés után a gyászolók közül valaki megjelent, és vasárnapról vasárnapra ott van az istentiszteleten. Vagy az egyik konfirmált fiatal, akiről azt hittem, hogy nem tudom lekötni a figyelmét, egyszer csak chatüzenetben megkérdezi, hogy mikor lesz a következő ifi, mert már nagyon várja” – meséli a lelkész. Baranyay Bence az alulról építkező gyülekezeti modell híve, ezért nagy figyelmet fordít a személyes beszélgetésekre és arra is, hogy minél több közösségi együttlétre kínáljon alkalmat a gyülekezet.

„Azt szeretnénk, hogy természetessé váljon, hogy az istentisztelet a gyülekezet közös ünnepe. Ezért minden vasárnap vannak felolvasók, szolgálattevők. Arra törekszünk, hogy minél többen legyenek ott a hétközi csoportokból, hogy a különböző generációk találkozzanak egymással, Istennel” – mondja el a különböző hétközi csoportok és a gyülekezet közösségéről.

A gyülekezetépítés másik útjáról is szól a lelkész: „2020-ban még tizenheten voltak a nyári táborunkban, egy év múlva több mint harmincan, tavaly pedig már annyi jelentkező volt, hogy néhányukat fogadni se tudtuk. A táborzáró istentiszteletekre is egyre több család jön. Lehet, hogy közülük nem lesz mindenki a gyülekezet állandó tagja, de »valósággá válunk« a számukra, és a gyülekezet közösségének élménye megmarad a résztvevőkben.”

Társakká válnak a szolgálatban

A tradíció és az újítás kérdésének korszakokon átívelő kérdésével találkozhatunk, ha a gyülekezet korábbi lelkészének, Verasztó Jánosnak a szerkesztésében és dr. Smidéliusz Lászlónak a kutatómunkája nyomán megjelent „Csak az Úrnak nagy kegyelme” című gyülekezettörténeti könyvben fellapozzuk a répcelaki és csánigi híveket 1942 és 1982 között pásztoroló, a közösség életére máig elevenen ható Smidéliusz Ernő lelkészről szóló fejezetet. Ott arról olvasunk: „[Smidéliusz Ernő] első megnyilatkozásaiban arról tett bizonyságot, hogy a gyülekezet vezetőinek és tagjainak egyformán arra van szükségük, hogy Krisztussal kapcsolatban legyenek, Krisztus evangéliumából táplálkozzanak, élő hitük és reménységük legyen.”

A konfirmáció és az elköteleződés évében hasonlóról szól Baranyay Bence is: „Ahhoz, hogy a gyülekezet nyitott, de erős identitású közösség maradjon, a Szentlélek munkáján kívül arra is szükség van, hogy tovább erősödjön a felelősségre ébredés. A gyülekezet tagjaiként ugyanis rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a közösségünk. Ezért is öröm, hogy ez a felismerés többekben megszületik, és egyre többen válnak társakká a szolgálatban. Olyan jó bibliaórán, de ifin is átélni, hogy azért is imádkozunk, hogy növekedjünk. Nem feltétlenül számokban, hanem sokkal inkább az elköteleződésben.”